Fotó: McLaren
Oscar Piastri, a McLaren versenyzője úgy érzi, első világbajnoki győzelme nagyobb szenzáció lenne, mintha Lewis Hamilton 2024-ben, a Mercedesszel való utolsó szezonjában futamot nyerne.
A 2024-es lesz Lewis Hamilton utolsó szezonja a Mercedesnél, mivel 2025-ben a Ferrarihoz csatlakozik. A lépés egyik fő okának azt sejtik, hogy a Mercedes az elmúlt két szezonban nem tudott kellően versenyképes lenni.
A The Fast and The Curious podcastben Oscar Piastrit arról kérdezték, hogy hihetetlen lenne-e, ha Hamilton, aki az elmúlt két szezonban egyetlen futamot sem nyert, az utolsó mercedeses szezonjában tudna futamot nyerni. Erre az ausztrál mókásan azt felelte, hogy nem lenne az.
Ellenben ha ő (Piastri) megnyerné első világbajnoki címét, az „sokkal jobb történet” lenne.
„Nem, nem lenne hihetetlen… Miről beszélsz?” – mondta.
„Szerintem az, hogy Oscar Piastri megnyeri az első világbajnokságát, sokkal jobb történet.”
A 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj a legutóbbi futam, amelyet Hamilton megnyert. Bár a 2023-as szezonban többször is dobogóra állt, a Red Bullnak nem tudott kihívója lenni a győzelemért.
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…