Categories: F1

Egy 23 éves versenyző lehet az idei F1-es szezon meglepetése?

A Williams Racing csapatfőnöke azt mondta a fiatal versenyzőjének, az amerikai Logan Sargeantnek, hogy a nehéz újonc szezonját követően 2024-ben ő kell, hogy a „szezon meglepetése” legyen.

Az első tesztnap közel sem volt ideális Logan Sargeant és Alex Albon számára, mindkettőjüknek problémáik akadtak a pályán.

A Sky Sports F1-nek nyilatkozva James Vowles elismerte, hogy az amerikai idén magabiztosabbnak tűnik, de nagy a nyomás rajta, hogy teljesítenie kell.

Sargeant első szezonjában mindössze egyetlen top10-es helyezést ért el, és azt is Austinban, amikor Charles Leclerc és Lewis Hamilton is kizárásra került. Tavaly ő volt az utolsó versenyző, akinek szerződése lett 2024-re.

Albon jóval tapasztaltabb, mint Sargeant, de a szakadék a két versenyző között sokkal nagyobb volt, mint a szintén újonc Oscar Piastri és rutinosabb csapattársa, Lando Norris között.

Rengeteg olyan versenyző van, aki szívesen versenyezne a csapatnál 2025-ben és azon túl, így fontos, hogy Sargeant bebizonyítsa, hogy van helye az F1-es mezőnyben.

„Amit most látunk belőle, és amikor interjút készítünk vele, most olyan önbizalma van, ami tavaly még nem volt meg, más személyiség lett” – mondta Vowles.

„Most már látta ezeket a pályákat, tudja, mire számíthat, tudja, mekkora nyomás lesz a vállán, és tudja, hogy ahogy az autó fejlődik, neki is fejlődnie kell, hogy megfeleljen ennek a nyomásnak.”

„Neki kell a szezon meglepetésének lennie, és jól kell használnia azt a tudásbázist, amit 12 hónapig gyűjtött.”

„És ahogy mondtam, ez már most is látszik a testbeszédén és a magabiztosságán, és most lehetősége van arra, hogy ezt a pályára vigye, és ott kamatoztassa.”

Sargeant reméli, hogy meg tudja győzni Vowles-t arról, hogy jól döntött, amikor egy újabb szezonra megtartotta őt, és reméli, hogy egy-két meglepetést is okozhat a riválisainak.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

10 perc ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

1 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

2 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

3 óra ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

4 óra ago

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

5 óra ago