F1

Ha Verstappen nem nyer idén, negyed milliót kap egy jótékonysági szervezet

Nagyvonalú felajánlást tett a Formula E vezetője, ám a fogadás tárgya aligha valósulhat meg idén.

A szezon előtti teszt már javában zajlik, ám az eredménylista némi elégedetlenségre ad okot a csapatok többségének. A Red Bull már az autóbemutatón meglepett mindenkit, míg a teszten tovább borzolta a kedélyeket az érdekes oldaldobozával és annak kitüremkedéseivel. A háromszoros világbajnok több, mint egy másodpercet vert a mezőnyre tegnap, így a tavalyihoz hasonló idényre számíthat a nagyközönség.

Ugyan Helmut Marko próbálta enyhíteni a dolgot azzal, hogy nem számít a versenyen ekkora különbségre, viszont a rajongók nagy része már most 2025-re gondol.

A Forma-1 egyhangúságának problémáját boncolgatta a TNT-nél Jeff Dodds is. Az FE vezérigazgatója fogadást is kötött arra, hogy idén is hasonló eredménnyel zárul az év, mint az elmúlt három esztendőben. Ha mégsem Max Verstappen nyerné meg a 2024-es bajnoki címet, akkor Dodds negyed millió dollárt utal a másik győztes által kiválasztott jótékonysági szervezetnek:

„Ott van még 19 versenyző, így ha nem ő nyer (Verstappen), akkor negyed millió dollárt adunk a másik győztes pilóta által kiválasztott jótékonysági szervezetnek. Nem ez lenne a legrosszabb nap az irodában, ha egy rakás pénzt jótékony célra költenék. Ám abszolút, szinte biztos, hogy Verstappen nyer idén is.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

2 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

3 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

4 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

14 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

15 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

16 óra ago