Categories: F1

Nem arról faggatták a Red Bull csapatfőnökét, amiről szerette volna

Christian Horner nem nyilatkozott, amikor az állítólagos „nem megfelelő” viselkedésével kapcsolatos, folyamatban lévő vizsgálatról kérdezték. Korábban a vádakat tagadta, ám további kommentárt nem fűz hozzá.

A Red Bull csapatfőnöke a héten Bahreinben van jelen, ahol jelenleg a szezon előtti tesztnapok zajlanak. Csapatfőnöki szerepköre azonban azzal is jár, hogy részt vett a csütörtöki csapatfőnöki sajtótájékoztatón.

De míg Horner leginkább az új autójukról és a csapat 2024-es felkészüléséről beszélt volna, addig a kérdések leginkább kínos ügyére vonatkoztek. Ezekre legtöbbször csak annyit felelt:”no comment”.

Azt is megkérdezték tőle, hogyan vehetik az emberek komolyan a vizsgálatot, tekintve, hogy egyelőre őt hagyták a csapat élén, ahelyett, hogy félreállították volna.

„Mint azt önök is jól tudják, folyamatban van egy eljárás, és mivel én is része vagyok ennek a folyamatnak, attól tartok, nem nyilatkozhatok” – idézte Hornert a PlanetF1.com.

Arra a kérdésre, hogy mikorra várható ez az ítélet, így felelt: „Nézze, nagyon sajnálom, de tényleg nem nyilatkozhatok a folyamatról vagy az időpontokról.”

Hozzátette azonban, hogy mindenki azt szeretné, ha minél hamarabb lezárnák az ügyet.

Korábban az FIA, a Forma-1, sőt a Ford is közleményt adott ki Horner ügye kapcsán.

A Red Bull GmbH most igyekszik felgyorsítani a folyamatot, de a csapat tanácsadója, Helmut Marko ragaszkodik ahhoz, hogy nem fognak kapkodni.

„Mint tudják, ez egy belső vizsgálat” – mondta a Red Bull ServusTV csatornájának.

„Minél hamarabb lesz eredmény, annál jobb, mert természetesen a hosszú időtartam miatt a pletykák és egyéb történetek biztosan szárba szökkennek. De szerintem a Red Bull nagyon jól reagált ebben az ügyben.”

„A vizsgálat hosszú időtartama nem az ő hibájuk. Arra törekednek, hogy [tisztességes] vizsgálatot folytassanak, majd ennek megfelelően reagáljanak.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

4 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

5 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

6 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

8 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

9 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

9 óra ago