F1

Hamilton és Russell azon röhögnek, hogy a Netflix a vécére is utánuk megy

Pénteken debütált az F1 dokumentumfilm sorozatának, a Drive to Survive-nak a hatodik évada, amely a 2023-as szezont foglalja össze.

A friss évad egyik jelenetében Lewis Hamilton és George Russell azon viccelődnek, hogy a Netflix forgató stábja olyannyira mindig mindenütt ott van, hogy még vécézni sem tudnak nyugodtan.

A sorozat hatodik epizódjának középpontjában a Mercedes áll. Az egyik jelenet a Mercedes egy forgatási napján történt.

„Micsoda hallgatózók a Netflixesek!” – mondta a hétszeres világbajnok.

„Az ember csak ül a vécén, felnéz, és ott van egy kibaszott mikrofon. ‘Hogy kerülsz ide?’

Russell azonban rákontrázott.

„Voltam már úgy vécén, hogy rajtam maradt a mikrofon, és csak miután lehúztam, jutott eszembe, hogy ‘á, basszus’.”

„A kettes számot csináltad?” – kérdezett vissza Hamilton arra vonatkozóan, hogy nagydolgát végezte-e csapattársa.

Miután kiderült, hogy igen a válasz, Hamilton röhögésben tört ki.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

„Fernando Alonso az én hősöm” – Mari Boya, az Aston Martin akadémistája

Mari Boya még nem próbálta magyar ételeket, ellenben kapcsolatban áll Fernando Alonsóval. Az Aston Martin…

1 óra ago

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

11 óra ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

12 óra ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

13 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

14 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

15 óra ago