Categories: F1

Verstappen majdnem elkalandozott egy lufi miatt

Max Verstappen a versenypályán maximálisan koncentrál, semmi zökkenti ki. Ez azonban nincs így, ha otthon szimulátorozik. Van egy személy, aki mindig képes elvonni a holland figyelmét, és ő még csak nem is haragszik.

Ő nem más, mint Penelope Kvyat („P”, ahogy szólítani szokták), Verstappen kedvesének kislánya.

Max kiválóan kijön a kislánnyal, aki kétséget kizáróan rajong „nevelőapjáért”. Gyakran tűnik fel P Max streamjeiben, ahogy próbálja a versenyző figyelmét magára vonni. A közönség pedig imádja ezeket a jeleneteket.

Az X-re most egy újabb ilyen eset került fel, melyen az látható, ahogy a 4 éves kislány a lufiját igyekszik megmutatni a Red Bull versenyzőjének. Max reagált is P-nek, majd hirtelen rájött, hogy elveszítheti uralmát az online autója felett, így gyorsan visszafordult a képernyő elé.

Ami Verstappen otthoni szimulátorozását illeti, úgy tűnik nem tartja be a saját maga hozott szabályokat, melyekről korábban nyilatkozott.

„Gondoskodom róla, hogy senki ne zavarjon meg. Bezárom az ajtókat, és senki sem mehet a szimulátorom 10 méteres körzetébe” – idézte őt korábban a GP Blog.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

23 perc ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

2 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

4 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

6 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

8 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

18 óra ago