Fotó: Antonin Vincent / DPPI/ Scuderia Ferrari Press Office
Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.
Lewis Hamilton hajtott ki először a pályára, mindaddig a többi versenyző még a garázsban nézelődött. A pilóták többsége nem mutatott túl nagy érdeklődést a pályán történő körözgetés iránt, mivel az időmérőt és a versenyt is este rendezik meg.
A hétszeres világbajnok körei után a Ferrari versenyzői merészkedtek a bahreini aszfaltcsíkra. Példájukat a Kick Sauber is követte.
20 perc után megnövekedett a forgalom, a legtöbb versenyző a lágykeverékű abroncsot koptatta a pályán. Lance Stroll állt az élre, Kevin Magnussen és Lando Norris előtt, ám a Mercedes gyorsan változtatott a sorrenden.
Fernando Alonso féltávnál az élre ugrott, így letaszította az első pozícióból George Russellt. A harmadik helyre Charles Leclerc ugrott fel, míg mögötte Yuki Tsunoda, Carlos Sainz, Lance Stroll, Kevin Magnussen, Alex Albon, Lando Norris és Lewis Hamilton alkotta az első 10-et.
A versenyző többsége már megtankolt autóval teljesített etapot, így a sorrend egy jó ideig nem változott.
Az utolsó 10 percben felgyorsultak az események. Max Verstappen utána George Russell állt az élre, majd Fernando Alonso visszavette az első helyet. Meglepetésre Carlos Sainz előzte meg honfitársát, így őt intette le az edzés végén az első pozícióban a kockás zászló.
Így Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő előtt, Fernando Alonso és Max Verstappen előtt. Charles Leclerc használt abroncsokon a negyedik helyre ugrott el az utolsó percben, így egy pozícióval hátra lökte Lando Norrist. Az első 10-be még George Russell, Oscar Piastri, Sergio Pérez, Nico Hülkenberg és Lance Stroll került.
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…
Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…
A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…
Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…