F1

Hamilton és csapata tudatosan hozott áldozatot az időmérő előtt

Lewis Hamilton elmondta, talán a beállítások kapcsán túl nagy áldozatot hoztak az optimális verseny miatt.

A szabadedzések alatt jobban mozgott a Mercedes, majd az időmérőn már nem olyan hatékonyan találták meg a ritmust. George Russell a harmadik rajtkockát ugyan megszerezte, ám a hétszeres világbajnok csak a 9. helyről várhatja holnap a rajtot. A meglepő eredmény után a 39 éves pilóta elmondta, a beállítások terén kell keresni a különbség okát.

Hamilton és csoportja úgy döntött, inkább a versenytempóra fektetik a hangsúlyt, tudván, hogy az időmérős teljesítményük nem lesz olyan kiemelkedő. Ám a leintést követően a brit pilóta úgy érezte, talán túl nagy áldozatot hoztak a döntés megszületése után.

„George (Russell) pozíciója, és az a tempó, amit mutatott, bizonyítja, hogy milyen keményen dolgozott a csapat a tél folyamán.  Csodálatos számunkra az, hogy van egy olyan autónk, amivel harcolni tudunk. Ez tényleg fellobbantja bennünk (versenyzőkben) a lángot. Az én részemről is mindenki, Bono és a többiek nagyszerű munkát végeztek. Összességében, csak a kvalifikáción küszködtem egy kicsit. Az előző nap jó volt, George és én ugyanazon a beállításon voltunk. Ő balra ment, én jobbra és a jobb határozottan a rosszabb döntésnek bizonyult. Nem volt ideális egyetlen köröm sem, de több üzemanyaggal már jobban éreztem magam az autóban. Így remélem, holnap ez még a hasznunkra válhat. Rengeteg munka vár ránk, hogy megelőzzük az előttünk lévő gyors autókat, de jó móka lesz” – nyilatkozta a Racefans.net-nek Hamilton.

Csonka Nikolett

Recent Posts

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

1 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

2 óra ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

4 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

5 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

6 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

16 óra ago