F1

Ismét egy technikai gond hátráltatta Leclerc-t Bahreinben

Max Verstappen vezetésével kettős győzelmet aratott a Red Bull Bahreinben. Az idei év első futamán őket a két Ferrari követte, akiknek azonban ismét nem volt teljesen hibátlan versenyük a sivatagban.

Charles Leclerc a második helyről joggal reménykedhetett egy legalább dobogós helyezésben, azonban már a verseny elején elszálltak erre az esélyei. A futam első harmadában nagyon sok hibát, elfékezést produkált, ami miatt egészen az ötödik helyig esett vissza.

Akkor még nem volt tiszta, hogy vezetői hiba volt-e vagy valamilyen technikai gond. Utóbbi azonban nem az első ilyen lett volna Bahreinben, ugyanis ki ne emlékezne a 2019-es futamra, amikor nagyon közel állt élete első futamgyőzelméhez, de a motor megadta magát és végül egy nagy adag szerencsével a harmadik helyen be tudott futni.

2022-ben ugyan nyert, de tavaly egy technikai probléma miatt nullázott, pedig akkor is biztos dobogós helyen autózott.

A futam után pedig kiderült, hogy nincs új a nap alatt, ismét lecsapott rá a bahreini átok. A futam első köreiben ugyanis fékprobléma hátráltatta őt, később már tudta menteni a menthetőt, de így is csak a negyedik helyen ért célba. Így érthetően csalódottan nyilatkozott a leintés után:

„Egyszerűen nem tudtam elfordulni a 9-es és 10-es kanyarban az első tíz körben, pedig őrületesen hátulra állítottam a fékerő egyensúlyt. Nagyon-nagyon frusztráló verseny volt, mivel régóta vártam már ezt a futamot. Meg akartuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek, végül azonban az én részemről nem tudtunk semmit se megmutatni, mivel a fékegyensúly teljesen tönkrement. Az autó általánosságban nem volt ott, ahol szerettem volna. Ki kell elemeznünk, hogy mi ment rosszul, hogy ezeket megtudjuk oldani.” 

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Brad Pitt nem úttörő: Tom Cruise ma 14 éve már vezetett F1-es autót!

Az elmúlt hónapokban a motorsport világbának színész főszereplője Brad Pitt volt, aki az F1 film…

5 perc ago

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

10 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

11 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

12 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

13 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

14 óra ago