Fotó: Andy Hone/LAT Images/ Stake F1 Team
Valtteri Bottas, a Sauber versenyzője az utóbbi időben sajátos divatot teremtett a Forma-1-ben: jellegzetes „mullet” frizurájáról és bajuszáról lett híres.
A finn a napokban meglepő nyilatkozatot tett, miszerint hajlandó átesni egy kis átalakításon, amennyiben újra a Mercedeshez igazolhatna. Ezúttal nem Lewis Hamilton mellé, hanem Lewis Hamilton helyére.
Bottas, 2021-ig a brit mellett versenyzett a Mercedesnél, majd a Sauberhez igazolt. Ez a változás pedig felszabadultságában és megjelenésében is új fejezetet nyitott.
A Bahreini Nagydíj hétvégéjén, az Ilta Sanomatnak nyilatkozva Bottas megdöbbenésének adott hangot Hamilton bejelnetése kapcsán, mely szerint jövőre a Ferrarihoz igazol.
„Különösen az időzítés volt elég meglepő, de ha belegondolunk, valószínűleg az utolsó évei felé közeledik a Forma-1-ben” – tűnődött Bottas. „Ott is elég jó üzletet kötött, szóval miért is ne?”
Bottas jelenleg a jövőjére koncentrál a Sauber-Audi projekt kapcsán, mely fúzió 2026-ben lép életbe.
„Tény, hogy a szerződésem az idei év végéig szól” – mondta, és hangsúlyozta, hogy alapvetően a jelenlegi bizonytalanság ellenére elsődleges célja továbbra is a Sauber.
„Az Audi mindig is sikeres volt a motorsport minden formájában, és ezt nem félszívvel csinálják” – mondta.
„Ebben a sportban soha nem lehet azt mondani, hogy soha. Ebben a sportban bármi lehetséges.”
Az, hogy Bottas leborotválja a bajuszát és levágatja a haját azért, hogy visszailleszkedjen a Mercedeshez, drasztikusnak tűnhet, de számára megérné az áldozatot, ha ez azt jelentené, hogy visszatérhet a rajtrács elejére.
„Nos, ez elég kemény követelés lenne” – viccelődött Bottas, majd hozzátette: „De ha a sikerről beszélünk, és arról, hogy újra a dobogókért és a győzelmekért harcoljunk, akkor igen, azt hiszem, hogy a mullet és a bajusz mehet.”
Annak ellenére, hogy jelenlegi csapatánál lazább életmódot folytat, Bottas továbbra is elkötelezett a bajnoki ambíciói mellett.
„Természetesen hiszek benne, különben nem lennék itt” – erősítette meg, és a dobogóra való visszatérést tűzte ki közvetlen céljául.
E vágyai azonban a Saubernél meglehetősen esélytelenek, legalábbis jelenleg.
Martin Brundle, korábbi Forma–1-es versenyző és a Sky Sports szakértője, baráti kapcsolatban áll Christian Hornerrel,…
Francesco Bagnaia a Q1-ben kezdte meg a brnói kvalifikációt, majd végül megszerezte az első rajtkockát.…
Jorge Martín Hondához való átigazolása már nem lehetséges. Amikor a spanyol július 17-én Brnóban ezt…
Jelentősen átalakíthatja a működési struktúráját a Ferrari. Jelenleg a csapatnál Frederic Vasseur a csapatfőnök 2023…
Kemény hónapokon van túl Jorge Martín, és már az is egyértelmű, hogy a viták ellenére…
Visszavonul a teljes szezonos versenyzéstől Jenson Button. A 2009-es Forma-1-es világbajnok, Jenson Button második éve…