Categories: F1

Az FIA elnöke megpróbálta meghiúsítani Las Vegas F1-es versenyét?

Úgy tűnik, ez a Forma-1-es szezon leginkább a botrányokról lesz híres. Vagy már az is. Christian Horner mellett az FIA elnöke is kellemetlen ügyekbe keveredett.

A BBC arról számolt be, hogy az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem tavaly arra akarta utasítani az illetékeseket, hogy ne homologizálják a Las Vegas-i utcai pályát. A Las Vegas-i Nagydíj a Forma-1 „nagy dobása” volt tavaly, de ha a pálya a homologizáció kapcsán elbukott volna, a versenyt nem rendezhették volna meg.

Ez a hír azt követően érkezett, hogy kiderült, az FIA elnöke tavaly év elején Fernando Alonso kapcsán befolyásolta a Szaúd-Arábiai Nagydíj végeredményét.

A BBC állítása szerint a vegasi ügy jelentését az FIA etikai bizottságának megfelelőségi tisztviselője készítette.

A  bejelentő azt állítja, hogy a pályaellenőrző személyzetnek a menedzserük azt az információt továbbította ben Sulayemtől, hogy találjanak problémákat a helyszínen, hogy azt ne lehessen biztonságosnak nyilvánítani. Azonban nem találtak semmilyen problémát.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

4 óra ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

4 óra ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

5 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

6 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

7 óra ago

Idegtépő izgalmak után nyerte meg az első futamot Martí Dunne előtt

A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…

8 óra ago