Categories: F1

Verstappen az élen az időmérő előtt, az újonc Bearman a top 10-ben!

Bár a szabadedzések ritkán izgalmasak, most volt némi újdonság, ami miatt érdemes volt figyelemmel kísérni. Miután Carlos Sainzot kórházba szállították vakbél műtétre, helyén a Ferrari tartalékversenyzője, Ollie Bearman mutatkozhatott be.

A Szaúd-Arábai Nagydíj harmadik szabadedzésén Bearman hamar pályára is hajtott, közepes keverékű Pirelliken, hogy minél többet gyakorolhasson. 1:31.273-as idővel nyitott. A többiek azonban nem siették el a pályára lépést. Elllenben az újonc pár kör elteltével 1:30.277-ra javította idejét.

Később aztán Pérez állt az élre 1:29.562-es idővel, majd Leclerc taszította le őt az első helyről. Féltávnál már Verstappen állt az élen 1:28.893-vel.

Többen megcsípték a falat a 10-es kanyarban, azonban piros zászlót Zhou okozott, aki nagy sebességel hajtott rá egy rázókőre, elvesztette uralmát a Sauber (Stake) fölött és a TecPro falba csapódott. A versenyző sértetlenül szállt ki az autóból, viszont az autó megsérült, és a falat is vissza kellett építeni.

Öt perccel az egyórás edzés vége előtt váltott ismét zöldre a lámpa.

A leggyorsabb végül Verstappen lett, mögötte pedig Leclerc és Pérez végzett. Bearman elsőre a 10. helyen zárt.

Végeredmény:

# Versenyző Csapat Köridő Diff.
1 Max Verstappen RED BULL 1:28.412
2 Charles Leclerc FERRARI 1:28.608 +0.196
3 Sergio Perez RED BULL 1:28.906 +0.494
4 George Russell MERCEDES 1:28.964 +0.552
5 Lando Norris MCLAREN 1:28.971 +0.559
6 Fernando Alonso ASTON MARTIN 1:29.038 +0.626
7 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:29.127 +0.715
8 Oscar Piastri MCLAREN 1:29.213 +0.801
9 Lewis Hamilton MERCEDES 1:29.268 +0.856
10 Oliver Bearman FERRARI 1:29.306 +0.894
11 Kevin Magnussen HAAS 1:29.485 +1.073
12 Pierre Gasly ALPINE 1:29.546 +1.134
13 Yuki Tsunoda RB 1:29.572 +1.160
14 Esteban Ocon ALPINE 1:29.575 +1.163
15 Nico Hulkenberg HAAS 1:29.675 +1.263
16 Daniel Ricciardo RB 1:29.740 +1.328
17 Alexander Albon WILLIAMS 1:29.808 +1.396
18 Valtteri Bottas SAUBER 1:30.083 +1.671
19 Zhou Guanyu SAUBER 1:30.739 +2.327
20 Logan Sargeant WILLIAMS
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…

42 perc ago

Valójában ezért marad Max Verstappen jövőre is a Red Bullnál

Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…

2 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

3 óra ago

Imádja a Hungaroringet, miközben a Forma-1-et tűzte ki célul a Red Bull német juniorja

Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…

4 óra ago

Rosberg örül, hogy felbosszantotta Verstappent

Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…

5 óra ago

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

14 óra ago