Categories: F1

Hamilton Bearman kapcsán: Hol voltam én 18 évesen?

Oliver „Ollie” Bearman az egész F1-es paddockot lenyűgözte hétvégi szereplésével, mikor Jeddah-ban Carlos Sainzot helyettesítette, és debütált a Forma-1-ben a Ferrarival, 18 évesen.

A brit versenyző a harmadik szabadedzésen vezette először a Ferrarit, majd a 11. helyre kvalifikált, a versenyen pedig hetedik lett. Ezen kívül egyébként jelenleg a Formula 2-ben versenyez.

Honfitársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton 18 évesen nyerte meg a 2003-as Formula Renault UK bajnoki címet, majd két évet töltött Formula 3 Euro Seriesben, majd egyet a GP2-ben, mielőtt a McLarennel debütált a Forma-1-ben.

Az Autosport arról kérdezte Hamilton Bearman kapcsán, hogy szerinte mi lett volna, ha ő is 18 évesen érkezett volna a Forma-1-be.

„22 éves voltam” – mondta debütáló szezonjáról. „Tizennyolc évesen hol voltam, az F3-ban? Közel sem álltam készen az F1-re 18 évesen. De az idők megváltoztak. Az F2-es autók gyorsabbak.”

„Egyértelműen nem álltam készen. Azt hiszem, ha 18 évesen jöttem volna, csak magam miatt, mert nem álltam volna készen, a karrierem talán nem úgy nézne ki, ahogyan most. Szóval örülök, hogy vártam.”

„De Max [Verstappen] korán jött, Kimi [Raikkönen] korán jött, és mások is megtették. Úgy gondolom, hogy nekem, azért volt 12 egymást követő dobogós helyezésem a pályafutásom első 12 futamán, mert kivártam [a debütálással]. Szóval örülök, hogy megvolt ez az alap.”

Hamilton mindemellett elismerte Bearman kiváló teljesítményét.

„Nagyszerű srác” – mondta. „Majdnem kiütött a Q3-ból! Nagyszerű munkát végzett.”

„De igen, az FP3-ban minden edzés nélkül beugrani, és úgy teljesíteni, ahogy ő tette, az nagyon, nagyon szép munka.”

„Nagyon, nagyon le vagyok nyűgözve, és ez csak azt mutatja, hogy milyen tehetséges. Az autó is nagyon jónak tűnik! Szóval nyilvánvalóan rögtön önbizalmat kapott odakint.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

33 perc ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

3 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

5 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

15 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

16 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

17 óra ago