Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Másfél hónap után nyilatkozott nyilvánosan is az évszázad leigazolásáról a Scuderia Ferrari elnöke. John Elkann többek között arra is kitért, hogy miért döntött Hamilton a váltás mellett.
Február legelején robbant a bomba, hogy Lewis Hamilton 12 év után otthagyja a siker csapatát a Mercedest és 40 évesen a Ferrarihoz igazol Charles Leclerc mellé.
A hírre az egész világ felhördült, a Ferrari részvényei egyenesen az egekbe szöktek, miközben szinte minden létező, nem csak Forma-1-es médium is kiemelten foglalkozott az üggyel.
A rajongók megosztotta a hír, és sokan nem értik a váltás okait. Vélhetően közre játszik a Mercedes folyamatos „szenvedése”, az ezüst nyilak ugyanis már harmadik éve nem tudnak versenyképes autót építeni, és idén a Ferrari simán a németek előtt jár. De nem szabad megfeledkezni, hogy Hamilton az alsóbb szériákban Frederic Vasseur csapatában versenyzett, azóta is jó a viszonyunk, na meg persze a busásan jövedelmező szerződése is.
„Mindig is mondtam az évek során, hogy Lewis mennyire nagyszerű versenyző és mennyi mindent tett a Forma-1-ért. A Ferrarihoz fog csatlakozni, ami annak a jele, hogy mennyire hisz benne, hogy nagy dolgokat érhetünk el.” – kezdte Elkann az olasz Skynak adott interjújában.
„2026-tal egy ciklus lezárul, majd egy másik elindul. Az lesz a fontos, hogy versenyképesek legyünk és tovább tápláljuk ezt a szellemiséget.” – tette hozzá az elnök.
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…