Categories: F1

Verstappen majdnem bepisilt, de aztán mégsem

Max Verstappen szabadidejében rendszeresen vesz részt szimulátorversenyeken, és ezeket közvetíteni is szokta Twitchen.

A minap közvetítés közben megkérdezték tőle, hogy előfordult-e már, hogy a versenyzői ülésben ülve kellett könnyítenie magán.

„Szerencsére nem!” – mondta a holland. „Egyszer [az F3-ban] nagyon közel voltam hozzá. A DTM-et néztem, majdnem elfelejtettem felkészülni a futamomra. Visszarohantam, hogy felvegyem az overálomat és a sisakomat, miközben az összes autó már a rajtrácsra tartott, így csak beugrottam az autóba, miközben ki kellett volna mennem a mosdóba.”

„De úgy voltam vele, hogy ez csak egy 25 perces verseny, nem lehet gond.”

Majd elmesélte azt is, hogy nem volt azért olyan sima az a 25 perc, mert pár kör után piros zászlóval megszakították a versenyt. Megkérdezte a mérnökét, hogy addig kimehet-e a mosdóba, de közölték vele, hogy nem, mert 10 perc múlva folytatódik a verseny. De aztán a 10 percből 20 perc, majd félóra lett, így nem volt könnyű dolga.

A Forma-1-es versenyzők a futamok során rengeteget izzadnak, így  leginkább ilyenformán veszít folyadékot a testük. De néhanapján előfordul, hogy rájuk tör a „kisdolog” ingere. A szükség pedig nagy úr. Ráadásul rettentően kényelmetlen lehet úgy vezetni egy F1-es autót tűpontosan és maximális odafigyeléssel, miközben az embernek pisilnie kell. Így ha ilyen eset felmerül, akármilyen kellemetlen is, a legjobb, ha a versenyző az autóban ülve könnyít magán.

Verstappen eddig elmondása szerint tehát megúszta ezt az „élményt”, de nem mindenki ilyen szerencsés. Bár a jelenlegi mezőny tagjai, akiket kérdeztek erről, határozott nemmel feleltek, korábban Sebastian Vettel úgy fogalmazott, hogy ő nem, de szerinte a fél mezőnnyel előfordult már ilyen.

Lewis Hamilton pedig arról számolt be, hogy mérnöke azt mesélte neki, hogy Michael Schumacher minden verseny során az overáljába pisilt. De David Coulthard és Mark Webber is elismerte korábban, hogy történt vele ilyen.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

37 perc ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

2 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

3 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

6 óra ago