F1

Marko és Verstappen a csapatfőnök tudta nélkül módosított a világbajnok szerződésén

Sajtóértesülések szerint nemrég került be az a bizonyos új függelék Max Verstappen szerződésébe,  viszont erről még Christian Horner sem tudott.

Már hónapok óta dúl a Red Bullnál a belháború, ám a komolyabb összecsapások, csak a zaklatási botrány közepette mutatkoztak meg a nyilvánosság előtt. Már 2023 októberében arról írtak a nemzetközi lapok, hogy átrendeződés és hatalmi harcok folynak a vállalaton és a Forma-1-es csapaton belül is, de akkor még könnyedén cáfolták a híreket az érintettek.

Ám a február 5-én felszínre került belső vizsgálat felborította a sakktáblát és új pozícióba helyezte a bábukat. Jos Verstappen azóta is a brit csapatfőnök távozását sürgeti, míg az 50 éves vezetőnek esze ágában sincs elhagyni az istállót. Horner mögött az osztrák cég többségi tulajdonosa, az 51%-ot birtokló Chalerm Yoovidhya áll. Mindaddig a Marko-Verstappen tengelyen első sorban Oliver Mintzlaff ügyvezető igazgató, és Mark Mateschitz mozog.

Egy függelék, amiről a Red Bull Racing sem tudott?

A 26 éves világbajnok érvényben lévő szerződését még 2022-ben írták alá a felek. Verstappen eredetileg 2028 végéig marad az alakulatnál, ám a hatalmi harc mentén nemrég egy újabb függelék került a kontraktusába. A Motorsport.com értesülései szerint a háromszoros világbajnok kötelezettségszegés nélkül hagyhatja el a csapatot, ha Helmut Markót eltávolítják a tanácsadói posztjáról. Ezt a részt Marko és a holland versenyző megegyezése alapján írták bele, ugyanakkor Hornert nem értesítették a változtatásról.

,,Marko és Verstappen ezt egy magánakció keretein belül tette a szerződésbe, és nem értesítette erről a Red Bull Racinget (így a csapatvezetőt sem)” – írja a sajtóorgánum.

A lap szerint az osztrák tanácsdó könnyen kivitelezhette a változtatás, mivel a Red Bull Racing egyik igazgatója, így probléma nélkül járhat el a csapat nevében.

Marko pozíciója is veszélybe forgott két héttel ezelőtt, mivel az osztrák vállalat vizsgálatot indított amiatt, hogy megtalálja, hogyan jutottak el a médiához a hírek. A 80 éves vezető neve is felmerült a nyomozás során, így egy esetleges felfüggesztés további problémákat okozott volna az istállónál. Max Verstappen ugyanis ragaszkodik a tanácsadóhoz, így Marko távozása esetén ő is máshol keresne magának menedéket. Oliver Mintzlaff ugyanakkor elbeszélgetett az osztrák igazgatóval, és végül tisztázták a szerepét a nyomozás tekintetében.

Csonka Nikolett

Recent Posts

A történelemkönyvekbe került Verstappen monzai sikere

Magabiztos és fölényes sikert aratott Max Verstappen Monzában. A címvédő nem csak a McLarenek legyőzését…

20 perc ago

Bagnaia talán rátalált valamire, de nem akar hamis reményeket kergetni

Minden arról szól mostanában, hogy Francesco Bagnaia képtelen összhangba kerülni a Ducati 2025-ös gépével. A…

2 óra ago

Verstappen a MotoGP felé kacsintgat?

Max Verstappen, a Forma–1-es világbajnok a SkySport.it szerint a MotoGP-be is befektetne, de egyelőre nem…

3 óra ago

Hat év után elkapták a cseh autópályán száguldozó „F1-es” fantom pilótát

A cseh autópályákon hat éve száguldozó rejtélyes versenyautó története véget ért, miután a rendőrség letartóztatta…

4 óra ago

Már a hétvégén hétszeres Európa-bajnokká válhat Kiss Norbert?

Kiss Norbert és a Révész Racing papíron, akár már a soron következő hétvégén történelmet írhat,…

5 óra ago

F1 pontverseny: Piastri előnye picit csökkent Norris előtt, Verstappen a nyomukban

Az Olasz Nagydíjon Max Verstappen aratott győzelmet, míg a McLaren kissé megdöbbentette a közönséget. Nem…

6 óra ago