Categories: F1

Norris sokat küzd a testével, szerinte változtatni kell az F1-es szabályokon

A ground effect, vagyis talajhatású autók visszatérése, valamint az autók hasmagassággának kulcsszerepe azt eredményezte, hogy a Forma-1-es csapatok nagyon alacsony és merev autókat építenek.

Ez előnyös a technikai teljesítmény tekintetében, azonban nem túl előnyös a versenyzők testére, egészségére vonatkozóan. Több versenyző is hangot adott már véleményének, mi szerint hosszú távon ez nagyon egészségtelen lesz számukra. A téma egyik szószólója pedig a McLaren britje, Lando Norris.

„Hogy lehetne-e jobb? És vajon jobb volt-e néhány évvel ezelőtt a régi autókkal? 100%” – idézi Norrist az Autosport.

„Határozottan vannak bizonyos emberek, akik azt gondolják, hogy nem rossz ez, és hogy sok évvel ezelőtt rosszabb volt, meg ilyesmi, de szerintem az idők megváltoztak” – tette hozzá.

„Azt hiszem, néha panaszkodunk, de bizonyos esetekben jó okuk is van rá, a saját testünk és a dolgok biztonsági és egészségügyi oldala miatt. Szóval azt hiszem, vannak területek, ahol biztosan lehetne javulni.”

Norris úgy véli, hogy a csapatoktól nem várható el, hogy a versenyzők kényelmével foglalkozzanak, mivel az ő feladatok, hogy a szabályok adta keretek között a lehető leghatékonyabb autót építsék. Ezt a felelősséget inkább az FIA-ra hárítaná, a szabályok megaékotása kapcsán.

„Úgy gondolom, hogy egy kicsit javítani kell ezen, mert a csapatok csak a leggyorsabb autókat készítik, aztán mi pedig vezetjük őket” – mondta Norris.

„Határozottan nem olyan rossz már, mint két évvel ezelőtt volt. Azóta javultak a dolgok, a delfinezéssel és mindezzel együtt.”

„De még mindig rendkívül alacsonyan kell vezetni az autókat, merevnek kell lenniük, és ilyen dolgok. És ez megviseli az embert.”

„Sokat küzdök a testemmel, a hátammal és mindezekkel a dolgokkal. És most sok mindent meg kell tennem [az egészsége megőrzése érdekében], amit néhány évvel ezelőtt még nem volt szükséges.”

„Nem mondanám, hogy ez közvetlenül az autó miatt van, azt hiszem, hiszen némileg természetes is számomra, hogy dolgoznom kell rajta, de úgy gondolom, hogy hosszú távon javítani kell a dolgokon, különösen, ha hosszú évekig itt akarok lenni.”

Csapattársa, Oscar Piastri alapvetően egyetért Norrissal.

„Már nem olyan rossz, mint akkor volt, amikor ezek a szabályok először megjelentek” – mondta az ausztrál.

„De nem olyan kényelmes, mint a régi autók voltak. Szóval azt hiszem, ez egy olyan pont, ami lényeges számunkra.”

„Úgy fogjuk vezetni az autót, ahogy az a leggyorsabb, és soha nem fogsz köridőt bukni azért, hogy ne fájjon a tested a verseny után. Szóval olyan szabályokra van szükség, amelyek ezt megakadályozzák. Mert mi annyira versenyképesek vagyunk, hogy a lehető legjobb köridőt fogjuk kihozni [az autóból], bármi áron.”

„Úgy érzem, hogy jó munkát végeztek ennek a kezelésében, de ez olyasmi, amire a jövőben figyelnünk kell.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

1 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

2 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

3 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

6 óra ago