Categories: F1

Räikkönen kiváló versenymérnök lett volna, és tud bocsánatot kérni is

Julien Simon-Chautemps közel 15 évig állt különböző F1-es csapatok alkalmazásában, majd 2022-ben úgy döntött, hogy otthagyja versenymérnöki állását az Alfa Romeónál. A Lotusnál kezdett Kimi Räikkönennel dolgozni, majd mikor a finn a második ferraris korszaka után az Alfához igazolt, ismét együtt dolgoztak.

„Közel 15 évet dolgoztam a pálya mellett az F1-ben, majd Kimi 2021 szeptembere körül úgy döntött, hogy visszavonul. Nem akarom azt mondani, hogy ez volt a kiváltó ok, de ez nagy szerepet játszott benne, ezen felül öt évig Svájcban éltem a Sauberrel, a COVID-19 közepén – mondta Simon-Chautemps az Autosportnak.

Miután a francia is visszavonult, Simon-Chautemps úgy döntött, hogy létrehozza a JSC7 tanácsadó céget. Jelenleg Simon-Chautemps az F1 TV szakértője is.

Az Autosportnak adott interjújában felidézte, milyen volt Räikkönennel együtt dolgozni.

„Kimi nem volt olyan ember, akinek vezetési tanácsokat lehetett volna adni” – mondja Simon-Chautemps. „De ő olyan valaki, aki elmondja neked, hogy: ‘Figyelj, az autó ezt csinálja, nem fogok változtatni a vezetésemen, de ha ott javítasz az autón, gyorsabb leszek.’ És amikor ezt megtetted, azonnal gyorsabban ment, ami nagyon kifizetődő volt” – mondta Simon-Chautemps.

„A ‘Jégember’ álarcát öltötte magára, és egy olyan fickó volt, akivel nehéz beszélgetni. De emlékszem, hogy Kimi felhívott egy vasárnap, és arról beszélt velem, hogyan tudnánk javítani a lengéscsillapítók fejlesztésén” – emlékszik vissza a szakember.

„Ha ez nem elkötelezettség, akkor nem tudom, mi az. Ami a műszaki oldalt illeti, hihetetlenül nagy tudással rendelkezik, és tudja, mit kell megváltoztatni ahhoz, hogy a legtöbbet hozza ki az autóból. Tulajdonképpen ő maga is nagyon jó versenymérnök lehetett volna, és nagyon élvezte, hogy megpróbálhatja javítani az autót.”

„Azért volt ott, mert szerette a versenyzést. Minden más számára csak bosszúság volt. A marketing, a kommunikáció, a szponzorokkal és a médiával való beszélgetés. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt a kedvenc dolga a világon.”

„Kimi rendkívül tehetséges volt, és valószínűleg sokkal több világbajnoki címet is nyerhetett volna, de Max Verstappenhez hasonlóan ő sem olyan, aki a statisztikákat nézi, és azt mondja, hogy ‘lehetett volna, lett volna, kellett volna’. Ő azért volt itt, hogy versenyezzen, és élvezte ezt.”

Simon-Chautemps dicsérete azonban nem jelenti azt, hogy sosem voltak összezörrenések.

Az egyik eset a 2020-as toszkán nagydíjon, Mugellóban történt, amikor Raikkönen frusztrált volt egy piros zászló alatt, és akkor is, amikor öt másodperces büntetést kapott a boxbejárati vonal átlépése miatt.

„Mugellóban három piros zászló volt egymás után, és azt hiszem, hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy piros zászlót kaptunk egy versenyen. Kicsit berozsdásodtunk emiatt” – emlékszik vissza.

„Az autók a boxutcában sorakoztak, aztán oda kellett menni hozzájuk az összes boxutcai felszereléssel. Kimi pedig kiabált, hogy ‘Hol vannak a (gumi)takarók, hozd a (gumi)takarókat!’. Ezután bevezettünk egy olyan eljárást, amivel szó szerint mi voltunk az elsők, akiknél piros zászló esetén készen álltak a (gumi)takarók…”

„Aztán mondtam neki, hogy öt másodperces büntetést kapott, mire ő azt kiabálta: ‘Miért?!’. Emlékszem, hazaérve láttam egy üzenetet Kimitől, amiben azt írta: ‘Bocsánat, talán egy kicsit durva voltam veled szemben, ezért elnézést kérek’.”

„Rengeteg ilyen vicces kommunikáció volt. Az egyetlen dolog, amit elmondhatok, hogy mindig jól éreztem magam Kimivel, és ez olyasmi, amire egész életemben emlékezni fogok.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

6 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

7 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

8 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

10 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

10 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

11 óra ago