Fotó: Stephen Reuss/Mercedes AMG Petronas
Toto Wolff brutális jelzővel illette a Mercedes ausztráliai versenyét, ugyanakkor a feladás nem merült fel benne.
A csillagosok nem csak a tempó megtalálásával és az autó optimalizálásval szenvednek, hanem a megbízhatóság terén is akadnak gondjaik. Lewis Hamilton már a futam elején búcsúzni kényszerült egy erőforrás hiba miatt, míg a verseny végén George Russell csapata falnak autóját. A kettős kiesés között a W15-ös működése (Russell esetében) sem nyűgözte le csapatfőnököt, ugyanis a fiatal brit pilóta nem tudta felvenni a versenyt a Ferrarival és a McLarennel.
,,Voltak olyan periódusok a futam során, mikor nagyon hiányzott a tempónk, és voltak a vége felé olyan időszakok mikor úgy tűnt, rendben van a sebességünk. Viszont még nem vagyunk ott, ahol tartani szeretnénk. A második szakaszban mikor Fernando (Alonso) a közepeskeverékű abroncsokon ment, nem tudtunk közelebb kerülni hozzá. A köridők tekintetében úgy tűnt, egy másodperccel lassabbak vagyunk a McLarennél is. Majd az utolsó részben, mikor már nem aggódtunk túl sokat, hirtelen versenyképesebbek lettünk. Ugyanakkor Sainznak nem volt ellenfele, mindenkinél jobb volt” – nyilatkozta Wolff.
Az osztrák csapatvezető hozzátette, tavaly még ők végeztek előrébb az Ausztrál Nagydíjon, míg idén a Ferrari és a McLaren mögé kerültek.
,,Abban a hitben kezdtük a szezont, hogy az idei autó jobb, mint a tavalyi. Ha megnézzük a tavalyi évet és az élen lévő srácokat – Leclerc kiesett, Sainz pedig negyedik lett, majd a büntetése miatt kiszorult a legjobb 10-ből. Most pedig jóval előttünk vannak. Egyrészről szeretném orrba vágni magam, viszont egy másik megközelítésből nézve az eredményeik bizonyítékok arra, hogy elég gyorsan meg lehet fordítani a dolgokat. Csak tovább kell hinned benne. Viszont ez egy nagyon nehéz időszak a számunkra. Nehéz ezt elviselni, nagyon nehéz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy képes vagyok teljesen pozitívan és optimistán látni a helyzetünket. Le kell győznünk a negatív gondolatokat, és azt kell mondanunk, hogy meg fogjuk fordítani ezt a helyzetet.”
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…