Fotó: McLaren
1976. március 28-án az USA nyugati partján, Long Beachen megrendezett versenyt Clay Regazzoni uralta, aki a pole indult, és meg is nyerte a versenyt.
Az utcai pálya nem sokaknak volt ínyére. 20 indulóból csak 10-en értek célba, közülük csak 5-en körhátrány nélkül.
A harmadik körben James Hunt és Patrick Depailler összeütköztek. Hunt kiesett, míg Depailler folytatni tudta a versenyt és a harmadik helyen ért célba.
A verseny utáni sajtótájékoztatón kiabáltak egymással, Hunt ugyanis megjelent és a sajtó előtt kezdte becsmérelni versenyzőtársát.
A Sports Illustrated 1976-ban az alábbi módon írta le az esetet:
„Ezt elcseszted, Patrick” – mondta Hunt a futam után. Dühösen kortyolgatta sörét és cigarettát szívott, majd a francia szemébe nézett, olyan keményen és gonoszul, mint bármelyik angol a Horatio Hornblower-korszakból. „Ha nem tudtad, hogy meg akartalak előzni, akkor meg kellene tanulnod vezetni.”
„Sajnálom, James” – dadogta Depailler – „De nem láttalak.”
„Marhaság” – felelte Hunt.
Sajtónak azt mondta: „Látott engem.”
„Láttam a szemét rajtam a tükörben. Tudta, hogy megpróbálom megkerülni, és rohadtul becsukta a kaput.”
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…