Categories: F1

Verstappen ismét az élen, egy Williams pedig ismét összetört

Suzukába érkezett a Forma-1 mezőnye és már túl is vagyunk a Japán Nagydíj első szabadedzésén.

A gyakorláson Daniel Ricciardo parkolópályára került az RB-nél, hogy a szabadedzés erejéig helyet biztosítson az ifjú Ayumu Iwasának. Így a csapat 2 japán versenyzővel vett részt az edzésen.

Szinte mindenki azonnal a pályára hajtott, Esteban Ocon pedig rögtön egy panasszal nyitott, mi szerint Oscar Piastrit veszélyesen elé engedte ki a McLaren.

Nagy volt a forgalom a pályán, 8 perc elteltével Lando Norris állt az élen, de csak addig, míg nem érkezett Max Verstappen. A holland világbajnok közel féltávnál vette át a vezetést.

Pont féltávnál azonban piros zászló következett, miután Logan Sargeant törte össze a Williamsét.

Nagyjából 10 perc múlva folytatódott az egyórás edzés.

Az élmenő sorrendje végül a következő lett: Verstappen, Pérez, Sainz, Russell, Hamilton, Leclerc.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Köridő Diff.
1 Max Verstappen RED BULL 1:30.056
2 Sergio Perez RED BULL 1:30.237 +0.181
3 Carlos Sainz FERRARI 1:30.269 +0.213
4 George Russell MERCEDES 1:30.530 +0.474
5 Lewis Hamilton MERCEDES 1:30.543 +0.487
6 Charles Leclerc FERRARI 1:30.558 +0.502
7 Fernando Alonso ASTON MARTIN 1:30.599 +0.543
8 Oscar Piastri MCLAREN 1:31.165 +1.109
9 Yuki Tsunoda RB 1:31.230 +1.174
10 Lando Norris MCLAREN 1:31.240 +1.184
11 Esteban Ocon ALPINE 1:31.935 +1.879
12 Alexander Albon WILLIAMS 1:31.943 +1.887
13 Nico Hulkenberg HAAS 1:31.958 +1.902
14 Valtteri Bottas SAUBER 1:32.054 +1.998
15 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:32.055 +1.999
16 Ayumu Iwasa RB 1:32.103 +2.047
17 Pierre Gasly ALPINE 1:32.277 +2.221
18 Zhou Guanyu SAUBER 1:32.638 +2.582
19 Kevin Magnussen HAAS 1:32.803 +2.747
20 Logan Sargeant WILLIAMS 1:33.204 +3.148

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Marc Márquez a Bezzecchi ütközésről: „Nem számítottam rá, hogy ennyire lassú lesz”

Marc Márquez ismét tökéletes hétvégét tudhat maga mögött. Ezúttal a Balaton Parkban tudott két alkalommal…

17 perc ago

Az egykori F1-es Ferrari-versenyző jött, látott és bajnok lett a hétvégén!

Az egykori Forma-1-es versenyző, Rubens Barrichello megnyerte a NASCAR Brazil Series bajnokságot, miután győzelmet aratott…

1 óra ago

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, képeken az F1-es versenyzők nyaralása!

Lassan véget ér a Forma-1-es nyári szünet, sőt nem csak a Forma-1-es. Ennek apropóján, még…

2 óra ago

Bezzecchi uralta az első tíz kört, de Márquez ismét diadalmaskodott a Balaton Parkban

Marco Bezzecchi egészen a tizedik körig vezette a Magyar Nagydíj főfutamát, ám ekkor elérkezett a…

4 óra ago

Sokkban az F1: a csapatok az egyik legfontosabb elem tervezésével bajban vannak 2026-ra

A Forma-1-ben mindenki már 2026-ra készül, amely az elmúlt évtized egyik legnagyobb szabályváltozásával jár. Még…

5 óra ago

Veszélyes lehet a pálya Bastianini szerint, aki két bukásban is benne volt szombaton

Nem gondolja rossz pályának a Balaton Parkot Enea Bastianini, de az első körben nem biztos,…

7 óra ago