Fotó: Clive Mason / Getty Images / Red Bull Content Pool
Idei harmadik kettős győzelmét aratta a Red Bull a Japán Nagydíjon. A hazai pályán versenyző Yuki Tsunoda pedig a tizedik lett, ezzel pedig megtört egy átkot.
A Visa Cash App RB pilótája Yuki Tsunoda a pontszerző helyen végzett hazai versenyén, ezzel pedig megtört egy 12 éves átkot. Ennyi ideje nem szerzett ugyanis japán pilóta hazai pályán pontot.
Legutóbb 2012-ben Kamui Kobayashi a Sauberrel tudott pontot szerezni Suzukában, akkor ő egyenes a dobogó legalsó fokára is felállhatott.
A 23 éves pilóta így érthetően tele volt boldogsággal a leintés után:
„Elképesztő. Két év után végre pontot szerezni Suzukában fantasztikus érzés. Nagy elismerés jár a csapatnak, akik fantasztikus munkát végeztek a bokszban, ami miatt a pályán visszatudtam jönni az Aston Martin elé. Enélkül nem sikerült volna a pontszerzés, szóval nagy pacsi a csapatnak és a japán szurkolóknak is egyaránt. Évről évre egyre nagyobb támogatást érzek, ez egy jó dolog. Nekem csak meg kell felelnem az elvárásoknak és remélhetőleg akkor már a top öt csapat ellen is harcolhatunk majd.” – nyilatkozta Tsunoda.
Sergio Pérez a Forma-1-be való visszatérés küszöbén áll, ha hinni lehet a pletykáknaj. A mexikóinak…
Idén hengerel a McLaren, és két pilótája Oscar Piastri és Lando Norris. Sokan a britet…
Lando Norris elárulta, hogyan változott a mentalitása a versenyhétvégéken az elmúlt hat évben, amióta Forma-1-es…
Nincs olyan Forma-1-mentes péntek, melyen kikapcsolódás nélkül hagynánk titeket, így ma is hoztunk egy pénteki…
Az örökifjú Fernando Alonso sem marad ki a sorból, sorozat készült a pályafutásáról, ami még…
"Valószínűtlen” az, hogy Sebastian Vettel hamarosan átveszi Dr. Helmut Marko helyét a Red Bullnál. A…