Categories: F1

Sainz, Verstappen és Pérez apja közül utóbbi van a legnagyobb veszélyben!

Max Verstappen, Sergio Pérez és Carlos Sainz osztozott a dobogón Japánban. Verstappen és Sainz esetében pedig elmondható, hogy édesapjuk is aktív versenyzők. A japán futam után meg is osztották egymással véleményüket apáik elfoglaltságairól.

Az ifjabb Sainz azt mondta, hogy kockázatot lát apja ralizásában.

„Igen, én személy szerint jobban érzem a veszélyt apám tekintetében, mint a magam részéről” – mondta a spanyol. „Leginkább azért, mert 62 éves, és már annyi kockázatot vállalt az életében, hogy folyton azt mondom neki: ‘Miért mész, mész és mész és mész?’, amikor otthon is golfozhatna velem, vagy tölthetne időt anyukámmal?”

„És igen, ő továbbra is ezt a Dakart és ezt a két-három ralit akarja csinálni évente, és nincs esélyünk meggyőzni őt az ellenkezőjéről.”

Verstappen azonban úgy gondolja, hogy az ifjabb Sainz édesanyja talán nem is bánja hogy az idősebb Sainz ennyit versenyez.

„Lehet, hogy az anyukád örül, hogy megy. Van egy kis szabadideje” mondta.

Erre Pérez is csatlakozott viccelve: „(Lehet, hogy) az anyukád azt mondja, hogy igen, versenyezz tovább. Ne hagyd abba. Nem hagyhatod abba.”

Verstappen aztán azon viccelődött, édesapja, Jos az itinereken szokott bosszankodni, mikor ralizik.

„Apám általában az itinereket szereti hibáztatni. De igen… nem, úgy értem, a ralizás… nagyon tisztelem azokat az embereket, akik raliznak. Úgy értem, ez tényleg lenyűgöző. Igen, azt hiszem, ez személy szerint részemről a fák és a többi miatt van, érted. Itt egy olyan pályán vagyunk, ahol a falakat és a többi dolgot úgy tervezték, hogy ellenálljanak az ütközéseknek, meg ilyesmi. Általában nem igazán mozognak. Szóval igen, szerintem a rali egy kicsit veszélyesebb.”

Perez azonban viccesen úgy gondolja, hogy az ő apja végzi a legveszélyesebb munkát.

„Ne aggódjatok. Az apám a politikusokkal [politikával] foglalkozik, szóval… Ő sokkal inkább veszélyben van. Ne aggódjatok srácok” – mondta a mexikói.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

9 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

10 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

11 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

12 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

13 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

14 óra ago