F1

A kártérítést követelő Massa nagyon örül a Hamilton-Ferrari házasságnak

Felipe Massa örül annak, hogy Lewis Hamilton és a Ferrari jövőre egymásra talál, és közösen folytatják tovább F1-es pályafutásukat.

Február elején a hétszeres világbajnok és a Scuderia ,,ledobta az atombombát” azzal, hogy bejelentették megállapodásukat. A felek már régóta kerülgették egymást, ám állításaik szerint megfontolandó ajánlat korábban még nem került szóba. A brit versenyző többször kijelentette, hogy nem kívánja elhagyni a Mercedest, mivel pályafutása során a német gyártó végig kísérte őt. Ám Toto Wolff csapata idén sem tudott kitörni a középmezőny elejéből, így a 39 éves pilóta a távozás mellett döntött.

Felipe Massa, aki szintén a Ferrarival versenyzett korábban, örül a felek egymásra találásának. A brazil versenyző ugyanakkor egy saját szélmalomharcot is vív az F1 és az FIA ellen, aminek főszereplői között a Ferrari és Hamilton is megtalálható. A 2008-as bajnoki címet az utolsó kanyarokban bukta el a brazil. Mikor leintette a kockás zászló a vörösök ünnepeltek, majd a brit pilóta megelőzte Timo Glockot, így a bajnoki cím hozzá vándorolt. Ám abban az évben, az első Szingapúri Nagydíjat manipulálták. Flavio Briatore és Pat Symonds arra kérte Nelsinho Piquet, hogy csapja falnak autóját. Így akarták előnyhöz juttatni az időmérőn problémákba ütköző Fernando Alonsót. A spanyol meg is nyerte azt a futamot, míg az első helyről induló Massa a kavarodás közepette a pontszerzésről is lemaradt.

Tavaly már felszólította a sportágat arra, hogy töröljék a verseny eredményeit, míg idén hivatalosan is a bírósághoz fordult és kártérítést követel. Ugyan az rosszul esett Massának, hogy a Ferrari nem állt mögé ebben a harcban, ám annak örül, hogy jövőre a hétszeres világbajnokkal folytatják tovább. A brazil kihangsúlyozta, az egyesülés jót tesz a sportnak.

,,Ez nagyon szép és érdekes fejezet lesz sport és marketing szempontból is. Mindenki erről beszél, jó lesz látni majd Lewist (Hamilton) piros ruhában. Érdekes csatákat fognak majd vívni Charles Leclerc-rel. Jó kis párharc lesz, amit jót tesz a sportnak” – nyilatkozta a korábbi versenyző.

Csonka Nikolett

Recent Posts

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

59 perc ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

15 óra ago