Categories: F1

Marko reagált a pletykára, mi szerint Günther Steiner venné meg a Red Bull fiókcsapatát

Dr. Helmut Marko egyenesen visszautasította azokat a pletykákat, amelyek szerint a Red Bull fiókcsapatánál tulajdonosváltás történhet. A japán sajtó nem régiben arról számolt be, hogy lehetséges, hogy a Haas csapat korábbi csapatfőnöke, a nagy népszerűségnek örvendő Günther Steiner vezeti azt a befektetői csoportot, mely érdeklődést mutat korábban Toro Rosso és Alpha Tauri néven ismert, jelenleg a Visa Cash App RB néven futó csapatot.

„Tényleg nem értem, honnan jönnek folyamatosan ezek a dolgok” – mondta Red Bull F1-es tanácsadója, Marko, a Kleine Zeitung című lapnak. „Mindent tisztáztunk és rendeztünk a részvényesekkel.”

A tisztázások ellenére tagadhatatlan, hogy a Red Bullnál jelentős vezetői csata folyik, ami ezeket a felvásárlási pletykákat is szíthatja. Marko azonban stabilitásról beszél.

„Alapvetően arról van szó, hogy most nyugalmat kell teremteni a csapatban” – mondta, majd hozzátette: „És erre sürgősen szükség van. Ahogy Ausztráliában láttuk, a Ferrari ott van, ha nem teljesítünk”.

Kiemelte továbbá, hogy arra összpontosítanak, hogy folytassák a bajnoki sikereiket.

A Red Bull Racingen belül – és az energiaital-gyártó vállalazt felső vezetésére is kiterjedően is – egyértelmű megosztottság uralkodik. Christian Horner képviseli az egyik oldalt az 51 százalékos thaiföldi részvényesek mellett, míg az osztrák kontingens, köztük a 80 éves Marko, egy másik tábort alkot.

A politikai vitákkal kapcsolatban Marko megjegyezte: „Ez politika, és jelenleg nem foglalkozom vele. Minden a világbajnokság megnyeréséről szól.”

A nyugalmukat azonban nem segíti elő az sem, hogy a belső viszálykodás közepette már annak lehetősége is felmerült a sajtóban, hogy Max Verstappen esetleg távozik a csapattól, szerződése ellenére. A holland versenyző ugyanis Marko oldalán áll.

„Ez a hűség igazán nagy jele volt” – jegyezte meg az osztrák. „És ezt egyáltalán nem veszem magától értetődőnek, különösen a mai világban.”

„De Max egyszerűen hihetetlenül koncentrált. Nincs szüksége egy csapatra maga körül, amely segít neki ezekben a helyzetekben. Ő egy kivételes jelenség, mindössze 26 évesen, és a saját útját járja – és ez nagyon jó dolog.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

24 perc ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

1 óra ago

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

2 óra ago

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

4 óra ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

5 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

6 óra ago