Categories: F1

Nehéz döntést hozott meg Michael Schumacher felesége, Corinna

Elárverezik a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher személyes óragyűjteményét. Erről döntött a családja.

Schumacher állapota továbbra is szigorúan őrzött titok, mióta 2013 decemberében egy síbalesetben súlyos fejsérülést szenvedett.

Több mint tíz évvel az életét megváltoztató baleset után felesége, Corinna érzelmes döntést hozott, mi szerint eladja Schumacher néhány személyes tárgyát, ami milliókat hozhat a családnak, így segítséget jelent férje ápolásában.

A brit Christie’s aukciósház szerint nyolc órát bocsátanak árverésre május 13-án Svájcban.

A két legjelentősebb darab a család közeli barátja és a Ferrari korábbi főnöke, Jean Todt egyedi készítésű ajándékai, amelyek a német bajnoki győzelmeit jelzik.

„A Christie’s őszinte köszönetét fejezi ki a Schumacher családnak a belénk vetett bizalmukért és azért, hogy a világ más szenvedélyes gyűjtőivel is meg akarják osztani ezeket az óraművészeti remekműveket” – közölte az aukciósház.

„Büszkék vagyunk arra, hogy bemutathatjuk ezeket az ikonikus és egyedi időmérőket, amelyek az egyik legünnepeltebb Forma-1-es legenda tulajdonát képezik. Kivételes pillanat ez, az órák és az F1 rajongói számára egyaránt.”

A legdrágább darab egy egyedi FP Journe Vagabondage 1 modell, amely Todt karácsonyi ajándéka volt Schumacher 2004-es, hetedik világbajnoki címének megünneplésére. Várhatóan 1,7 millió és 3,4 millió dollár közötti összeget ér majd.

Az órán a Ferrari emblémája, Schumacher sisakjának mintája, a hét bajnoki címét jelképező szimbólumok és egy gravírozott üzenet található: „Xmas 2004 – Jean Todt barátomnak, Michael Schumachernek”.

Todt 2003-as karácsonyi ajándéka, egy személyre szabott Audemars Piguet Royal Oak óra szintén árverésre kerül, becsült eladási ára 255 000 és 425 000 dollár között van.

Az órán a Ferrari emblémája és Schumacher sisakjának dizájnja is szerepel, az 1-es szám és a hat csillag mellett, amelyek a pilóta hat bajnoki címét jelképezik.

A kínálatban szerepel még öt, 2004-es FP Journe limitált szériás óra is, amelyeket külön-külön értékesítenek, és amelyek összértéke 1,8 és 3 millió dollár között lehet.

Az utolsó eladásra kínált óra egy „történelmileg fontos, rendkívül ritka és rendkívül vonzó” 14 karátos arany Rolex Daytona, amelyet Schumachernek ajándékozott Willi Weber, egykori menedzsere. A becslések szerint 425 000 és 850 000 dollár közötti áron kelhet el.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

55 perc ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

15 óra ago