F1

Wolff meglepően higgadtan fogadta a versenybírók döntését

Lando Norris nyerte az év első sprint időmérőjét. Megelőzve azt a Lewis Hamiltont, aki sokáig úgy tűnt, hogy megszerzi a pole-t.

Az eső áztatta SQ3-ban a McLaren britje fantasztikus időt autózott, ám nagyon hamar a versenyirányítás elvette tőle ezt a kört, mivel négy kerékkel elhagyta a pályát. Az edzés végén a kilencedik helyen állt, miközben Lewis Hamilton már elkezdte ünnepelni a sikert.

Az időmérő monitor azonban gyorsan változott és Norris visszakerült a tabella élére majd jött a felirat, az ő és Max Verstappen leggyorsabb körét is visszaadták a stewardok. Ezzel alaposan megváltozott a végeredmény, és Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek be kellett érnie a második hellyel.

Az egész befejezés rendkívül furcsára sikeredett, ami újfent vitáknak adhat táptalajt. A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff azonban higgadtan akceptálta a döntést.

„Nem láttam részletesen az esetet, csak azt, hogy négy kerékkel elhagyta a pályát. Ez a döntés nyilván Norris számára még lassabban érkezett meg. Talán mindezektől függetlenül is gyorsabb lett volna, rendben van ez a döntés. Vizes pályán a vezetési képesség a legfontosabb, de most kiderült, hogy a gumik előkészítése hasonló fontossággal bír. Az utolsó etapban a megfelelő dolgokat csináltuk, a gumik az ideális állapotban voltak. Remek vezetéssel kombinálva született meg ez a remek idő.” mondta az osztrák.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Horner egy bombaüzlet részeként visszatérhet az F1-be egy új pozícióban?

A korábbi Forma-1-es pilóta és Sky Sports riporter, Martin Brundle elárulta, hogy Christian Horner feltehetően…

8 óra ago

Verstappen Senna legendás idézetét használja védekezésként az FIA versenybírói előtt

Max Verstappen nevetve bevallotta, hogy Ayrton Senna ismert szavait használta védekezésként a versenybírók előtt. A…

10 óra ago

Bejelentette a névadó szponzorát 2026-ra az Audi F1, akár a zsebedben is lapulhat!

Az Audi F1 csapata bejelentette együttműködését a Revolut-tal, egy brit székhelyű pénzügyi technológiai vállalattal, amely…

12 óra ago

A HRC felállása módosult a magyarországi hétvége után

A Honda Racing Corporation erős trióval készült az idei Suzuka 8 órás versenyre, ám a…

14 óra ago

Bottas már aláírt 2026-ra, csak a bejelentésre várunk?

Valtteri Bottas lesz az új Cadillac F1 Team első leigazolt versenyzője. Erről a GPblog szerzett…

16 óra ago

Már túl a félmilliárd dolláros bevételen az F1 film

Már egy hónap is eltelt, hogy a mozikban bemutatták a Brad Pitt által fémjelzett F1…

18 óra ago