Fotó: Aston Martin
Fellebbezést nyújtott be az Aston Martin a Kínai Nagydíj időmérője után, így a végeredmény is változhat.
A kvalifikáció második szakaszában Carlos Sainz a falnak csúszott, így előkerült a piros zászló és meg kellett szakítani az időmérőt. Ám a spanyol versenyző az újraindítás után visszatért a pályára, továbbjutott a Q2-ből és a hetedik helyre tornázta fel magát a Q3-ban. Az Aston Martin azonban emlékeztette a stewardokat a sportszabályzat 39.6-os pontjára, ami a következőket mondja ki:
,,Az a versenyző, akinek az autója a kvalifikáción vagy a sprintidőmérőn megáll, az nem folytathatja tovább az adott szakaszt.”
A versenyfelügyelők így beidézték az érintetteket, és magyar idő szerint délben el is kezdték a megbeszélést. Ha a stewardok helyt adnak a kanadai-brit csapat kérelmének, akkor Carlos Sainz búcsút inthet a rajthelyének, míg Lance Stroll nagy eséllyel a 10. helyre léphet elő.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…