F1

Taylor Swift egy Aston Martinhoz hasonlítja magát – Alonso meg rátett egy lapáttal

Emlékeztek még arra, hogy tavaly ilyenkor arról szóltak a pletykák, hogy Fernando Alonso esetleg szemet vetett Taylor Swift énekesnőre? Persze nem volt alapja – legalábbis úgy sejthető -, de Alonso még szította is a pletyka tüzét a közösségi médiában. Feltehetően jól szórakozott.

A spanyol versenyző és az énekesnő valójában soha sehol nem mutatkozott együtt, még társaságban sem. Talán soha nem is találkoztak, azóta pedig mindketten párkapcsolatban élnek – és nem egymással.

most mégis azt pedzegetik a Forma-1 rajongók, hogy Swift vajon Alonsónak üzen-e a napokban megjelent új albumának, a The Tortured Poets Department (A Megkínzott költők részlege) egyik dalában. Az állítólagos Alonso-utalás az „imgonnagetyouback” (vissza foglak szerezni) című szám második versszakában található, mi szerint:

„Small talk, big love, act like I don’t care what you did
I’m an Aston Martin that you steered straight into the ditch
Then ran and hid”

azaz:

„Kis csevegés, nagy szerelem, vedd úgy, mintha engem nem érdekelne, mit tettél
Egy Aston Martin vagyok, amit egyenesen az árokba kormányoztál
Aztán elfutottál és elbújtál”

A „The Tortured Poets Department” alapvetően is egy szakítós album és az említett dalban Swift egy Aston Martinhoz hasonlítja magát, ami szép, erős és értékes, ám a sofőrje nem vigyázott rá kellően. Ami egyrészt lehet az angol színész, Joe Alwyn, Swift exe, de akár utalhat a tavalyi Alonso-pletykákra is.

A masszív Taylor Swift rajongók szerint az Aston Martin csak egy „véletlen” a dalszövegben, mivel az énekesnő gyakran emleget autómárkákat a dalaiban. Vagy lehet, hogy épp az Alonso-pletyka miatt jutott most épp ez a márka az eszébe, de ettől még nem kell ezt hozzákapcsolni a versenyzőhöz. Mindenesetre PR-fogásnak remek.

Alonso pedig úgy tűnik, hogy nagyon élvezi ezt a „poént” és ismét meglovagolta a sztorit. Swift szóban forgü astonos dalának aláfestésével készült az alábbi rövidke videó. 😀

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

26 másodperc ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

2 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

4 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

6 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

8 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

18 óra ago