Categories: F1

Később fog eldőlni, hogy változzon-e jövőre az F1 pontrendszere

A Forma-1 illetékesei az év későbbi pontjára elhalasztották annak megvitatását, hogy 2025-re módosítsák-e a sport jelenlegi pontozási rendszerét

Az F1 Bizottság csütörtöki genfi ülésén első körben megvitatták a sportág 10 csapatának egyikétől származó eredeti javaslatot, amely a jelenlegi struktúra módosítására irányult. A javaslata szerint a 20 versenyzőből nem csak az első 10 helyen végző, hanem az első 12 kapna pontot.

Az FIA által a genfi ülés befejezése után kiadott közleményben F1 irányító testülete azt írta: „A Bizottság tagjai megvitatták a bajnoki pontok elosztásának módosítására vonatkozó javaslatot.”

„Megállapodtak abban, hogy a javasolt változtatások további elemzésére van szükség, hogy az F1 Bizottság júliusi ülése elé kerülhessen a javaslat.”

Az F1 jelenlegi, 2010 óta érvényben lévő pontstruktúrája szerint az első 10. helyezett a következő leosztásban kap pontokat: 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1.

A javaslat szerint a 11. és 12. helyezettek is kaphatnának pontokat, így a felosztás a következőképpen alakulna: 25-18-15-12-10-8-6-5-4-3-2-1.
A felvetés azonban máris megosztja a véleményeket.

Martin Brundle, a Sky Sports F1 munkatársa, korábbi F1-es versenyző, az X-en a következők írta: „A Forma-1-es világbajnoki pontokat nehezen kell megszerezni és meg kell becsülni. Értékesnek kell lennie. Nem pedig valamiféle szerencsejátéknak, ahol mindenki nyer egy díjat.”

Kommentátorkollégája, David Croft azonban más véleményen van:

„Nem hiszem, hogy a 11. és 12. helyezettek pontozása túl messzire menne” – mondta Croft.

„Szeretném, ha a 20. helyezésig is járna pont.”

A 2024-es szezon első öt futamán az első öt csapat – Red Bull, Ferrari, McLaren, Mercedes és Aston Martin – a top10-es helyek 88 százalékát szerezték meg és eddig rajtuk kÍvül csak a Haas és az RB tudott néhány pontot összekaparni.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

7 perc ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

2 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

3 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

4 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

14 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

15 óra ago