Categories: F1

Több sprintfutamos hétvége érkezhet a Forma-1-be?

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali arról számolt be, hogy szeretne hatnál több sprintversenyt látni egy szezonban. Ezt arra alapozza, hogy az idei Kínai Nagydíjon debütáló, új menetrend szerinti sprinthétvége jól szerepelt.

A hétvége menetrendjét úgy módosították, hogy a kvalifikáció és a sprintfutam egymást kövessék szombaton. Az új formátum azt is lehetővé tette a csapatok számára, hogy a sprintverseny vége után és a nagydíj kvalifikációja előtt még dolgozzanak autóikon. Erre korábban a parc ferme-i szabályok miatt nem volt lehetőség, péntek délutántól nem lehetett volna az autókhoz hozzányúlni.

Jelenleg a versenynaptárban szereplő 24 versenyhétvégének csak egynegyede tartalmaz sprintfutamot: Sanghaj volt az első a szezonban, most Miami következik, majd Ausztria, az Egyesült Államok, Brazília és Katar.

De miután a múlt héten az eső is segített összekeverni a sprint rajtrácsát, Domenicali szerint az így létrejött szórakoztató esemény a bizonyíték arra, hogy a jövőben több ilyenre lenne szükség.

„A kvalifikációs sprinten, azon hihetetlen körülmények között, rengeteget futottunk” – mondta Domenicali, utalva arra, hogy sokkal szórakoztatóbb volt, hogy akció volt a pályán. és a csapatok nem a boxutcában várakoztak.

„El kell kerülnünk minden lehetőséget, hogy olyan helyzet alakuljon ki, mint Japánban, ahol az autók nem mozdultak” – mondta a héten a Sky Sports F1-nek. „Ez nem jó azoknak az embereknek, akik azért jönnek, hogy lássanak minket és a versenyzőket.”

„Kötelességünk gondoskodni arról, hogy minden nap legyen valami akció a pályán, és hogy tiszteletben tartsuk a szurkolókat, akik idejönnek, és jól akarják érezni magukat. Azt mondanám, hogy ez [a sprint] nagyszerű, mert ez minden nap fenntartja a feszültséget.”

Domenicali elmondta, hogy a következő F1-es bizottsági ülésen fel kívánja venni a további sprintfutamok felvételének lehetőségét.

A több sprintre való áttérés azonban nem mindenki számára szimpatikus gondolat.

„Meglátjuk, hogyan alakul az idei év a sprintekkel” – mondta Domenicali. „Biztos vagyok benne, hogy a csapatok megértik, hogy megoldást kell találnunk.”

Az új sprintformátumot egyébként Max Verstappen is viszonylag pozitívan fogadta, pedig korábban kritikusan nyilatkozott a sprintversenyekről. De annak nem örülne, ha még több sprint kerülne a naptárba.

„Ne vigyük túlzásba” – mondta a Red Bull világbajnoka. „Már így is 24 futamot teljesítünk egy évben, ráadásul ebből hat ilyen sprintverseny.”

„Értem én, hogy jobbnál jobb számokat adnak el a tévében, de ez több stresszt is jelent a szerelőknek és mindennek” – figyelmeztetett. „Meg kell birkózni vele, de ne gondoljuk, hogy most 12 ilyenre van szükségünk, mert ez megviseli az embereket.”

Lando Norris is hangsúlyozta, hogy nem is annyira a versenyzőkre nehezedik a teher, mint inkább a csapat többi dolgozójára, akik a nagydíjhétvégéken egész nap, sőt éjszaka is dolgoznak.

„Őszintén szólva nem hiszem, hogy ez túl rossz lenne nekünk, versenyzőknek. Nem hiszem, hogy mi lehetünk azok, akik egyáltalán panaszkodhatnak” – mondta a McLaren versenyzője. „A több száz szerelőnek és mérnöknek kell annyit utaznia.”

„Ez nem egészséges számukra. Nem fenntartható. Szóval a probléma nem a versenyzőknél van. Az embereknek jobban kellene figyelniük a csapat többi tagjára.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

6 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

7 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

8 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

9 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

10 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

11 óra ago