Categories: F1

A Ferrari kész olyan ajánlatot adni Newey-nak, amivel keresztbe tesz a riválisoknak

Adrian Newey jelenleg a Red Bull Racing  technikai igazgatója. 1988-ban a March csapattal debütált az F1-ben. Azóta 12 konstruktőri bajnoki címet nyert, és autóival 13 egyéni bajnoki címet nyertek versenyzők.

A most 65 éves szakembert most többen is szeretnék elcsábítani a Red Bulltól, beleértve a Ferrarit is. Az olasz alakulat már régóta szeretné megszerezni őt, azonban hosszú idő óta most lehet erre a legnagyobb az esély. Ahhoz azonban, hogy a Ferrari kellően kecsegtető legyen Newey számára, előnyösebb szerződést kell kínálniuk számára, mint a Red Bull. És nem feltétlenül anyagilag. Vagy nem csak anyagilag.

Newey szereti a különféle technikai kihívásokat, a Ferrari pedig állítólag kész olyan csábító ajánlatot tenni neki, amivel keresztbe tehetnek az Aston Martinnak és a Mercedesnek is. A Ferrari állítólag szívesen adna az angolnak egy „szupertanácsadói szerepet” is, amely által az F1-en túl más, különböző projektjeikben is részt vehetne. Newey így foglalkozhatna így a szuperautó részlegükkel is, sőt, esetleg egy vitorlás projekten is dolgozna. Miközben a „szupertanácsadói” munkakör sem kötelezné britet arra, hogy végleg Olaszországba költözzön.Tekintve, hogy Newey a Maranellóba való költözést már korábban is elvetette.

A vitorlás projekten való munka lehetősége akár még döntő is lehet .

Newey ugyanis megbízta a brit Oyster hajógyárat 2023 novemberében, hogy építsen neki egy 90 láb hosszú vitorlás jachtot, az Oyster 885-öt. A vitorlás tervezésében is segített, azzal a céllal, hogy körbehajózza vele a világot. A Ferrari pedig abban reménykedik, hogy egy átfogó szerep lázba hozhatja Newey-t és a világkörüli út helyett őket választja majd.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Így küzdi le Lando Norris a mentális nehézségeket, aminek már látszik is az eredménye

Lando Norris elárulta, hogyan változott a mentalitása a versenyhétvégéken az elmúlt hat évben, amióta Forma-1-es…

45 perc ago

Pénteki motorsport puzzle: A képen egy autót is „elrejtettünk”

Nincs olyan Forma-1-mentes péntek, melyen kikapcsolódás nélkül hagynánk titeket, így ma is hoztunk egy pénteki…

3 óra ago

Sorozat készült Alonsóról, ami már augusztusban megjelenik

Az örökifjú Fernando Alonso sem marad ki a sorból, sorozat készült a pályafutásáról, ami még…

4 óra ago

Vettelt akarja-e még Marko helyére a Red Bull?

"Valószínűtlen” az, hogy Sebastian Vettel hamarosan átveszi Dr. Helmut Marko helyét a Red Bullnál. A…

5 óra ago

Meglátogattam az Audi gyárat és ezt te is megteheted (fényképekkel és videóval)

Csak egy átlagos csütörtöki nap az irodában: az Audi frissített Q3-as modelljének gyártásindítási ünnepségén vettem…

7 óra ago

Vettel továbbra is kötődik az egyik korábbi csapatához, pedig nem távozott tőlük elegánsan

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel elmondta, hogy soha nem bánta meg a Ferrarihoz való átigazolását.…

9 óra ago