Fotó: Sulay Kelly / Mercedes-Benz AG
Rendkívül alulteljesített mindkét Mercedes Miamiban a sprint időmérőn. Russell a 11., Hamilton pedig csak a 12. lett.
A tavalyi ezüstérem után idén érthetően sokkal eredményesebb idényben reménykedtek Toto Wolffék. Ezzel ellenben az ezüst nyilak szoros versenyt futnak a konstruktőri negyedik helyért az Aston Martinnal, miközben a Ferrari és a McLaren is alaposan lelépte őket.
Ez mind a péntek esti miami-i sprint kvalifikáción csúcsosodott ki, amikor egyik versenyző sem jutott be az SQ3-ba.
A csapattól év végén távozó Lewis Hamilton lemondóan csak annyit reagált a leintés után, hogy el kell fogadni, ahol jelenleg tartanak.
„Nem volt több kísérlet, egyszerűen csak próbáltam az autót működésre bírni. Úgy érzem, hogy mindent kihoztunk az autóból, egyszerűen ennyi volt a tempónk. El kell fogadnunk, hogy jelenleg hat-hét tizedes a lemaradásunk.” – fogalmazott a brit.
„A szabadedzésen nagyon jónak éreztem az autót, de a sprint időmérőn szörnyű volt. Hat-hét tizedre voltunk. Jelenleg ez az autónk tempója. A sprintfutam kemény lesz, a 12.helyről nem sok jóra számítok. Ez nem egy olyan pálya, ahol könnyen lehet előzni vagy követni a másikat, amennyire tudunk igyekszünk pontokat szerezni.” – tette hozzá pesszimistán.
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…