Fotó: McLaren
Lando Norris a Miami Nagydíj után elérzékenyülve hívta fel családját, majd egy különleges személynek ajánlotta első győzelmét.
Az elmúlt versenyen megtört a jég, így az eddig negatív rekordot tartó brit versenyző először láthatta meg a kockás zászlót. A McLaren pilótáját nem csak csapata ünnepelte, hanem a riválisok is egytől-egyik gratuláltak a tehetséges fiatalnak.
A díjátadó után a 24 éves versenyző felhívta édesanyját, aki végig izgult fiáért. Norris úgy kezdte a beszélgetést, hogy végre kifizetődött a sok munka, amit az évek során beleőlt a versenyzésbe.
@f1„it finally paid off” #f1 #formula1 #sports #miami #mclaren #landonorris
,,A családom támogatott és lehetővé tette azt, hogy megvalósítsam a gyerekkori álmomat és eljussak a Forma-1-be. Nagyon szerencsés vagyok mindezért, és azért a helyzetért, amit megteremtettek számomra amiatt, hogy itt legyek. Egyszerre jönnek vissza az emlékek. Emlékszem, hogy 5-6 évesen ott voltam a versenypályán. Csak az apám, a bátyám és én álltunk ott, és néztük, ahogy elhaladnak az autók. A dobogó tetején ezekre a pillanatokra gondoltam” – tette hozzá Norris a sajtótájékoztatón.
Ezután elmondta, első győzelmét nagymamájának ajánlja:
,,Ezt a győzelmet a nagymamámnak ajánlom. Mostanság nincs igazán jól. Az elmúlt héten meglátogattam, és azt mondtam neki, hogy nyerni fogok egy versenyt. Azt nem mondtam mikor, csak annyit mondtam, hogy nyerni fogok. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik, úgyhogy nagyon boldog vagyok amiatt, hogy ezt ilyen gyorsan sikerült teljesítenem.”
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…
Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…
A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…