Fotó: Audi AG
Az Audi (jelenleg még Sauber) csapat korábban már jelezte, hogy Carlos Sainz előkelő helyen szerepel a listájukon, melyeken a potenciális versenyzőik szerepelnek.
A német gyártó állítólag olyan ajánlatot tett Carlos Sainznak, amelyet a Red Bull nem tud túlszárnyalni. Legalábbis pénzügyileg.
A német Sky-nak s korábbi F1-es versenyző Ralf Schumacher azonban arról a már leigazolt német, Nico Hülkenberg mellé egy másik németet kellene szerződtetniük, hogy teljesen német csapat lehessenek. Erre a pozícióra nem meglepő módon unokaöccsét, Mick Schumachert szánná.
„Köves út egy ilyen csapat újjáépítése, de az Audival és Andreas Seidllel együtt már vannak hozzáértő emberek, akik tudják, mit kell tenniük” – nyilatkozta Ralf Schumacher.
„Ennek megfelelően nagy reményeket fűzök hozzá [Hülkenberghez].”
„Ha rajtam múlna, a német-német (versenyzőpáros) is nagyon jó lenne, de várnunk kell, és majd meglátjuk.”
„Carlos Sainz az a versenyző a piacon, akit mindenki akar, utána majd meglátjuk. Szerintem sokan alábecsülték Sainzot.”
„Most ismerjük meg igazán, [Charles] Leclerc ellenében, akit a jövő világbajnokaként emlegetnek.”
„De az Audi szempontjából csak kívánni lehet egy ilyen versenyzőpárost, mert az egyik legjobb lenne a mezőnyben.”
Jelenleg Hülkenberg az egyetlen német a mezőnyben, miután Sebastian Vettel visszavonult, Mick Schumachernek pedig nem maradt hely.
A Formula 2-ben egyetlen német sincs, aki készen állna a feljebb lépésre, a Red Bull juniorjai, Oliver Goethe és Tim Tramnitz, valamint az Alpine juniorja, Sophia Flörsch, jelenleg a Formula 3-ban versenyeznek.
Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…
Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…
Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…
Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…
Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…
A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…