Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool
Max Verstappen megszerezte a pole pozíciót Imolában, beállítva ezzel beállította Ayrton Senna rekordját. A holland versenyző elmondta, hogy örül a pole-nak, miután nehezen indult a hétvége számára.
A Red Bull versenyzője pénteken még azt mondta, hogy nagyon elmaradt a tempójuk a szükségestől. Bár az időmérőn is nagyon kevesek voltak az időkülönbségek a versenyzők között, végül Verstappené lett a pole az Emilia-Romagna Nagydíjra.
Verstappen az idei évben eddig veretlen a kvalifikációkon. A tavalyi szezon utolsó fordulója óta ez volt zsinórban a nyolcadik pole pozíciója, amivel beállította a zsinórban legtöbb pole pozíció rekordját, amelyet Senna állított fel 1988 és 1989 között. Verstappen ezt épp Imolában érte be, azon a pályán, amelyen 1994-ben a brazil versenyző életét vesztette.
„30 éve, hogy ezen a pályán hunyt el, így természetesen nagyon örülök, hogy itt szereztem meg a pole-t. Bizonyos értelemben ez egy szép emlékállítás neki” – mondta a háromszoros világbajnok.
„Hihetetlen ember és versenyző volt, különösen a kvalifikációs körökben. Szóval nagyszerű nap ez számomra, nagyszerű nap a csapatnak, nagyon-nagyon boldog vagyok.”
A pole őt is meglepte azért.
„Erre nem számítottam” – tette hozzá. „A kvalifikáció előtt elvégeztünk néhány utolsó módosítást, úgy tűnik, ezek hatására egy kicsit jobban éreztem magam. Egy kicsit keményebben tudtam nyomni.”
Lewis Hamilton számára 10 futam maradt, hogy megmentse első Ferraris szezonját. Meg tudja csinálni? A…
Jack Miller tavaly majdnem kikerült a MotoGP-ből, ám végül a Pramac-Yamaha szerződtette. Most azonban ismét…
David Coulthard 2005 és 2008 között a Red Bull Racing csapatában versenyzett. A most 54…
33 év után pályára gurult a MotoGP mezőnye Magyarországon, nem volt eseménytelen a Magyar Nagydíj…
Ezt még Lando Norris is megirigyelné! Na jó, valójában nincs szó semmi törésről, csak a pénteki…
Johann Zarco ugyan még nem gurult pályára a magyarországi aszfaltcsíkon, de a Hondánál már gyűltek…