Categories: F1

Verstappen egy 24 órás verseny után nyert Imolában, pedig Norris jót hajrázott

Az Emilia-Romagna Nagydíj pole pozícióját Max Verstappen foglalta el, mellőle pedig barátja, Lando Norris indulhatott. Ennek oka, hogy a kvalifikáción a második legjobb időt futó Oscar Piastrit megbüntették.

A második sort Charles Leclerc és Carlos Sainz foglalták el, míg Piastri az 5. rajthelyet foglalhatta el.

Fernando Alonso nem állt fel a rajtrácsra. Mivel a kvalifikáción csak a 19. lett, nem volt vesztenivalója azzal, hogy bevállalta egy büntetést felfüggesztés csere miatt. Így ő a mezőny után, a boxutcából rajtolt.

Norris jól kapta el a rajtot, de Verstappen az élen maradt. Norris mögött a két Ferrari maradt.

Alonso első boxkiállása a 13. körben látványosra sikerült. Jobban mondva utána láthattunk fedélzeti kamerája látványos felvételét, mélyen azt volt látható hogy, a boxban gurulva az Aston Martin bal első fékjéből lángok nyúlnak ki. Ahogy azonban a spanyol versenyző tempóra kapcsolt, ez az égés megszűnt.

Albon boxkiállas során veszélyes kiengedés miatt 10 másodperces büntetést kapott. Túl sokat nem jelentett ez számára mivel eleve az utolsó helyen küszködött a Williamsszel.

Hamilton meglátogatta a kavicságyat, de nem veszített ezzel pozíciót.

Miután az élmenők mindegyike járt kerékcserén, Verstappen Norris, Leclerc, Piastri volt a top 4 sorrendje.

Verstappen ugyanakkor utolsó figyelmeztetést kapott pályaelhagyásért.

A 43. körre Leclerc 1 másodpercen belülre került Norrishoz képest, ám később visszanőtt a különbség köztük.

Már épp kezdett az unalomba fulladni a 63 körös verseny, mikor nagyjából 10 körrel a vége előtt Norris rákapcsolt.

Korábban az sem tűnt biztosnak, hogy a második helyet meg tudja tartani, Verstappen előnye pedig bőven több volt, mint 5 másodperc. Az 58. körben azonban ez már kevesebb volt, mint 2 másodperc.

A Red Bull egyre nehezebben kezelhető volt, Norris pedig DRS távon belülre került az utolsó körre, de Verstappent nem sikerült hibába hajszolni, kivédekezte a McLaren támadását.

Így a holland végül meg tudta nyerni a versenyt, annak ellenére, hogy pár órája még 24 órás nürburgringi szimulátorversenyen szerepelt. Norris a második helyen futott be, míg Leclerc lett a harmadik.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Lemaradás
1 Max Verstappen RED BULL RACING
2 Lando Norris MCLAREN +0.725
3 Charles Leclerc FERRARI +7.916
4 Oscar Piastri MCLAREN +14.132
5 Carlos Sainz FERRARI +22.325
6 Lewis Hamilton MERCEDES +35.104
7 George Russell MERCEDES +47.154
8 Sergio Perez RED BULL RACING +54.776
9 Lance Stroll ASTON MARTIN +79.556
10 Yuki Tsunoda RB +1 kör
11 Nico Hulkenberg HAAS +1 kör
12 Kevin Magnussen HAAS +1 kör
13 Daniel Ricciardo RB +1 kör
14 Esteban Ocon ALPINE RENAULT +1 kör
15 Zhou Guanyu SAUBER +1 kör
16 Pierre Gasly ALPINE +1 kör
17 Logan Sargeant WILLIAMS +1 kör
18 Valtteri Bottas SAUBER +1 kör
19 Fernando Alonso ASTON MARTIN +1 kör
Alexander Albon WILLIAMS kiesett
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Csapatutasítás vagy szabad küzdelem a McLarennél? Ti így szavaztatok!

2025-ben a McLaren egyértelműen a domináns erő a Forma-1-ben. Lassan az is biztosra vehető lesz,…

4 óra ago

Rodrigues először nyert Titánként, Kiss Norbi is győzőtt, és tovább növelte az előnyét

134 000 rajongó látogatott el a hétvégén a 2025-ös ADAC Truck Grand Prix nemzetközi kamionversenyre,…

5 óra ago

Horner tolhat egy Toto Wolffot, ha meglépi ezt

A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…

6 óra ago

Nosztalgia: Red Bull Air Race képgaléria a Balaton partjáról

Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…

7 óra ago

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

8 óra ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

9 óra ago