Categories: F1

A háromszoros világbajnok özvegye jogi győzelmet aratott a Lauda Alapítvány felett

Niki Lauda özvegye mára oldotta meg a néhai F1-ikon hagyatékából származó mintegy 30 millió eurós jogi konfliktust.

Az ügyre egy évvel ezelőtt derült fény, amikor Lauda 2019-es halálakori felesége, Birgit Wetzinger jogi lépéseket kezdeményezett a Lauda Alapítvány ellen. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, a 45 éves Birgit győzött a bécsi felsőbb tartományi bíróságon, és a háromszoros világbajnok hagyatékának 16 százalékát neki ítélték oda. A Lauda Alapítvány, amely mögött Lauda első házasságából született gyermekei, Lukas és Mathias állnak, fellebbezést adott be.

A perben azt állították, hogy Birgit „méltatlan az örökségre”, mert elrejtett vagy 50 felbecsülhetetlen értékű műtárgyat és ékszert, amelyek eredetileg az évekkel ezelőtt veseelégtelenségben elhunyt Laudáé voltak. Az egyik legértékesebb tárgyat 1,4 millió euróra becsülték, de Birgit azzal érvelt, hogy a tárgyak jó részét ő maga vásárolta.

A Kurier arról számolt be, hogy az alapítvány „folyamatosan hamis állításokkal” is megvádolta Birgitet.

A bécsi bíráknak most meg kell határozniuk az osztrák bajnok özvegyének járó pontos összeget, amely a hírek szerint „több mint hat nullát” tartalmaz majd, euróban számolva.

Vámosi Péter

Recent Posts

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

1 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

3 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

5 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

7 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

8 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

9 óra ago