Fotó: Vámosi Péter
A legendás Niki Lauda talán már véget vetett volna a Mercedes hároméves teljesítmény hanyatlásának.
Ez a véleménye a Mercedes korábbi társtulajdonosának és nem ügyvezető elnökének a fiának, Mathias Laudának, miközben az egykor domináns csapat továbbra is szenved a jelenlegi talajhatás szabályozta versenyautók korszakában. A 43 éves Lauda szerint a probléma egyértelműen a karosszériával van, árulta el az Österreichnek:
„A Forma-1-ben jelenleg a legfontosabb elem a z aerodinamika. Minél több leszorítóerő, annál jobb. A McLarennek jobb a csomagja – pedig a motor mindkettőben ugyanaz. A Mercedes egyszerűen nem tud kimászni a gödörből.”
A nagyszerű Niki Lauda 2019 közepén, 70 éves korában halt meg, amikor a Mercedes és Lewis Hamilton még a 2021-ben véget érő előző szabályrendszert uralta. Bár nem vezetői szerepkörrel, de Lauda az utolsó években leginkább a csapatfőnök és honfitársa Toto Wolff közeli tanácsadójaként és bizalmasaként volt ismert. Mathias Lauda szerint, Wolffnak most nagyon hiányzik ez a közreműködés:
„Addig noszogatta volna az embereit, amíg ki nem derül, miért nem működik az autó. Egyszerűen nem hagyta volna abba, és minden apró részletbe beleásta volna magát.”
A Mercedes korábbi ügyvezető igazgatója, Paddy Lowe ugyanakkor elárulta az Auto Bildnek, mekkora a csapat jelenlegi mélypontja.
„A ma Forma-1-e elsősorban a részletek optimalizálásáról szól. Általában nehéz komolyabb változtatásokat végrehajtani. Igen nehéz felzárkózni. Amennyiben valamilyen okból kifolyólag három, négy vagy hat hónapot veszítesz, akkor hosszabb távon lemaradsz, még akkor is, ha valójában jobban teljesítesz. A Mercedes most ebben a helyzetben van. És hogy a kapcsolat egyáltalán helyreállítható-e, az kétséges. Sőt, még akár rosszabb is lehet.”
Lauda halálának ötödik évfordulója ma van, ezért így zárt Matthias:
„Ő mindig velünk van. Amikor egy olyan dalt hallok, ami rá emlékeztet, vagy akár amikor arra gondolok, hogyan közelítette meg az életét. Én is öregszem, és sok tulajdonsága belőlem is előjön.”
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…