F1

Van egy versenyző, akitől Verstappen is tart idén

Max Verstappen szerint minden joggal feltételezhetik egyik ellenfeléről, hogy a bajnoki hajrá egyik szereplője lesz.

A Red Bull idén is simán kezdte a szezont, ám az utóbbi versenyeken az egyik istálló olyan potenciált mutatott, ami előtt még a háromszoros világbajnok is megemelte a kalapját. Bár az osztrák istálló előnye nem  olvadt el, mégis a fejlesztésekkel felvértezett papaya színű csapat ott ólálkodik az első hely körül.

Lando Norris Miamiban először nyert a Forma-1-ben, míg Imolában a hajrájának köszönhetően közel került a duplázáshoz. Monte Carlóban is az első hely a célja a fiatal brit versenyzőnek, és Verstappen szerint tarhatnak is attól, hogy ez be is következik.

Arra a kérdésre, hogy potenciális ellenfélként kezeli-e a McLaren versenyzőjét a bajnoki csatában, a holland így válaszolt:

,,Igen, szerintem mindenkinek így kellene gondolkodnia, különösen amiatt, hogy utolsó két futamon mutatott teljesítményük erre enged következtetni. Persze, jelenleg elég sok ponttal vannak lemaradva. Ha hirtelen elkezdenének versenyeket nyerni, akkor elég gyorsan fordulna a kocka” – magyarázta Verstappen.

A háromszoros világbajnok hozzátette, nem fog változtatni a hozzáállásán amiatt, hogy Norris a nyakában liheg.

,,Mi továbbra is a csomagunkon próbálunk javítani. A hozzáállásom változatlan és független attól, hogy egy másik versenyző vagy csapat érintett-e. Csak magunkra kell koncentrálnunk, mert az az egyetlen dolog, amit befolyásolhatunk.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

4 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

5 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

6 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

8 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

10 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

12 óra ago