F1

Norris felszólította az FIA-t és azonnali megoldást követel

Lando Norris arra kérte az FIA-t, mielőbb találjon megoldást egy olyan problémára, ami minden versenyzőt érint.

A hétvégén, mikor a versenyzők a korláttal érintkeztek, a szponzori matricák leszakadtak és a pálya közepén kötöttek ki. Charles Leclerc-nek a Q1-ben emiatt kellett a boxba hajtania, hogy ki tudja venni a csapat a beszorult feliratot, míg a McLaren brit versenyzőjének ritmusát a Q3-ban törte meg az összecsomósodott matrica.

Sergio Pérez ugyan már a Q1-ben búcsúzott, viszont a kiesése után elmondta, hogy két tizedet veszített azzal a leggyorsabb körén, hogy az említett feliratokat kerülgette az ideális íven.

Norris elárulta, hogy pénteken, a versenyzői eligazításon szóba került a probléma, de intézkedés azóta sem történt.

,,Be kellett hajtanom a boxba, hogy leszedjék. Ennek egyszerűen nem szabadna megtörténnie a Forma-1-ben! Ez elég butaság így, mivel pénteken felhívtuk erre a versenyirányítás figyelmét, elmondtuk, hogy ez fog történni. Azt ígérték, hogy megoldást találnak a dologra és orvosolják a problémát, de nyilvánvalóan ez nem történt meg. Szégyen, hogy szerencsésnek kell lenned ahhoz, hogy időben be tudj menni a boxba, máskülönben az egész kvalifikációdat és a hétvégédet teheti ez tönkre” – magyarázta a 24 éves versenyző.

A brit pilóta szerint a futamon is gondokat fog okozni a matrica kérdés, mivel megoldás továbbra sem született a probléma elhárítására.

,,Persze, ez megtörténhet, és nem tehetsz semmit. Végülis, csak a versenyedet teheti tönkre. A matricáknál jobb megoldást kell találni, mert persze, a falhoz érünk, de az nem elfogadható, hogy ez tönkre teheti a hétvégédet. Néhány matricáról beszélünk, ennél jobb megoldás kell!

Csonka Nikolett

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

1 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

2 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

3 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

6 óra ago