Categories: F1

A Red Bull elárulta, hogy mennyi lesz Perez monacói balesetének a költsége

Sergio Perez Monacói Nagydíjon történt balesete és a tönkrement Red Bullja akár hárommillió dollárjába is kerülhet az istállónak, véli Dr. Helmut Marko.

Perez a 16. helyről rajtolt, miután a Q1-ben kiesett, és a 18. helyről került előrébb, miután a Haas párosát, Kevin Magnussent és Nico Hülkenberget kizárták a hátsó szárnyuk műszaki hibája miatt. Az első körben az emelkedőn Magnussen megpróbált Perez mellé kerülni, de nagy sebességnél a korlátba pakolta a mexikóit, ami kiszakította a felfüggesztést a rögzítési pontjaiból és tönkretette a versenyautót.

Hosszú piros zászló következett a korlát javítása miatt, Perez pedig Magnussent szidta, miközben a stewardok elutasították a további vizsgálatot, majd Marko állítása szerint a Red Bullra többmilliós helyreállítási költség vár. A német Skynak nyilatkozott:

„Ez körülbelül két-három millióba kerül nekünk, és a költségvetési plafon mellett ez természetesen óriási hátrány. Ez egy újabb olyan baleset, amelyben Magnussen is érintett volt. Hála Istennek jól végződött, de ez egy kritikus helyzetet teremtett. Meglepett ugyanakkor, hogy a stewardok milyen hamar elintézték az ügyet. Ezek olyan döntések, amiket aligha lehet befolyásolni, de ez egyszerűen nagyon veszélyes volt.”

Vámosi Péter

Recent Posts

F3: Portugál és brazil győzelem született Spanyolországban!

Ivan Domingues megszerezte első Formula 3-as sikerét szombaton, Câmara pedig harmadik győzelmét aratta vasárnap. Felejthetetlen…

59 perc ago

Rosberg szerint orvosi segítségre van szüksége Norrisnak

Nico Rosberg azt tanácsolja Lando Norrisnak, hogy keressen egy pszichológust, miután a 2016-os F1-es világbajnok…

2 óra ago

Újra csapatfőnök lehet Günther Steiner, viszont a MotoGP-ben

Günther Steiner tűnt fel a MotoGP paddockjában a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, és úgy néz…

3 óra ago

Briatore szerint nem kapkodják el új csapatfőnökük megtalálását

Az Alpine ügyvezető tanácsadója, Flavio Briatore megerősítette, hogy az istálló aktívan keresi az új fix…

4 óra ago

Nem piskóta a srác! Verstappen megvédte Tsunodát

Max Verstappen csapattársa, Yuki Tsunoda védelmére kelt, miután az utóbbinak nehéz napja volt szombaton, ami…

6 óra ago

Marketing vagy motorsport? Gondolatok a Netflix „F1: The Academy” sorozatáról

Május 28. óta elérhető a Netflixen az F1: The Academy című dokumentumfilm sorozat. Ez az…

8 óra ago