Categories: F1

Ocon büntetésből kihagyja Kanadát és egy ausztrál ülhet a helyére?

A legfrissebb feltételezések szerint Esteban Ocon szűrét hamarosan kiteheti az Alpine, akár már a soron következő Kanadai Nagydíj előtt!

Helyén pedig nem biztos, hogy Mick Schumacher térhet vissza. Újabban ugyanis egy ausztrál versenyző debütálását emlegetik: Jack Doohanét!

Ocon az Alpine egész versenyét tönkretette, amikor a monacói verseny legelején megpróbálta megelőzni csapattársát, Pierre Gaslyt. A manőver nem úgy sült el, ahogy tervezte: kereke összeért a csapattársával, mire autójának hátulja a levegőbe emelkedett. Ocon ki is esett a versenyből, és bár Gasly folytatni tudta, és a 10. helyen célba érve 1 pontot szerzett.

Az eset miatt Ocon a Kanadai Nagydíjra öt rajthelyes rajtbüntetést is kapott.

Az Alpine csapatfőnöke, Bruno Famin is élesen bírálta Ocont, és azzal riogatta a 27 éves versenyzőt, hogy „következményekkel” kell szembenéznie.

A Sky Sports riportere, Craig Slater szerint ezek a következmények akár olyan súlyosak is lehetnek, hogy Kanadában nem állhat rajthoz.

„Bruno Famin valójában a boxfalnál volt és a Canal+-nak nyilatkozott, amely azonnal felhívta őt az első körös baleset után. És Famin dühösen beszélt, és arról, hogy kemény döntést hoz majd, amit mindenki úgy értelmezett, hogy Esteban Ocon kispadra kerül a következő, kanadai futamra” – mondta Slater.

„Azt fogja tenni, ami a legjobb a csapat számára.”

„De ha úgy dönt, hogy Esteban Ocon egy hétre való félretétele annak demonstrálására, hogy milyen csapatfegyelemre van szükség, akkor kész ezt megtenni, de ez a döntés még nem született meg.”

„A tegnapi [vasárnapi] nagydíj után személyes megbeszélések voltak Ocon és Famin között. Ocon bocsánatot kért, mind négyszemközt négyszemközt, mind pedig utána nyilvánosan a közösségi médián keresztül. Szóval meglátjuk, mi történik.”

Amennyiben Ocon nem áll rajthoz Kanadában, az ausztrál Doohan tűnik a nyilvánvaló jelöltnek, aki a helyére léphet. A 21 éves versenyző 2023-ban lett az Alpine tartalékversenyzője.

Ha Doohan rajthoz állhatna Kanadában, ő lenne a harmadik ausztrál a mezőnyben Oscar Piastri és Daniel Ricciardo mellett.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

46 perc ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

2 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

3 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

6 óra ago