F1

Az FIA elnöke megsúgta Andrettinek, hogyan kerülhet be az F1-be

Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta, miképp van esélye Michael Andrettinek arra, hogy bekerüljön a Forma-1-be.

Az amerikai ex-versenyző a Cadillac oldalán szállt volna be 11. csapatként a száguldó cirkuszba. Jelentkezésüket ugyan a Szövetség megfelelőnek titulálta, ám a sportág lesöpörte az asztalról az ötlet. Januárban elutasították a pályázatot, mivel véleményük szerint egy 11. csapat ,,önmagában nem adna hozzá plusz értéket a sportághoz”.

Ben Sulayem a kezdetektől fogva támogatta a mezőny bővítését, ám úgy tűnik azóta változott a véleménye.

,,Nincs kétségem afelől, hogy a FOM és a Liberty Media szívesen látna más csapatokat is a Forma-1-ben, ha azok nem privát alakulatként lennének jelen. Azt tanácsoltam Andrettinek, hogy menjen és vegye meg az egyik csapatot ahelyett, hogy egy 11. istállóval belépne. Úgy érzem néhány alakulatot fel kellene frissíteni. Végülis, mi lenne a jobb, 11 csapat, vagy 10, akik erősek? Továbbra is úgy vélem, több istálló kellene, de nem akármilyenek. Itt nem a számról van szó, hanem a minőségről. Vanak csapatok, amik küzdenek a teljesítménnyel és még a menedzsmenttel is. A lényeg az, hogy megfelelő alakulataink legyenek és ne veszítsünk el egy lehetőséget, ha egy General Motors erőforrásokkal szállna be. Képzeljük csak el! Három versenyünk van az Egyesült Államokban, és hatalmas rajongótábor található ott. Viszont nincs megfelelő amerikai csapatunk. Annyira örülök, hogy a Ford a Red Bull oldalán belép, de képzeljük el azt, hogy a GM is itt van és még több amerikai versenyzőt hoz.” – nyilatkozta az elnök.

A 62 éves vezető úgy tűnik inkább a kapcsolatait javítaná a FOM-mal és a Liberty Mediával, így más megközelítésből ugrott neki a problémának.

,,A béke mindig jó, nem kellenek a felesleges problémák. Mindannyian megértjük, hogy előre kell haladnunk, és ennek az a módja, hogy tisztábban és érthetőbben kommunikálunk. A FOM-mal vagyunk, mikor az üzletről van szó. Partnerek vagyunk, így az apróságokat magunk mögött kell hagynunk és el kell felejtenünk. Megoldást kell találnunk arra, hogyan tudjuk ezeket a problémákat kezelni.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

50 perc ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

2 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

3 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

5 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

7 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

9 óra ago