F1

Bottas számára Alonso a motiváció: 40 évesen is versenyezne

Valtteri Bottas 2012 óta a Forma-1-es mezőny tagja. Első négy évében a Williamsnél versenyzett, majd a visszavonult Nico Rosberget váltotta a Mercedesnél. Jelenleg pedig harmadik szezonját tölti a Saubernél, mely eddig Alfa Romeo néven szerepelt, jelenleg Stake néven fut, 2026-ban pedig Audivá válik.

Bottas szerződése azonban az év végén lejár, így kérdés, hogy 2025-ben hol folytatja majd.

„Azt hiszem, még minden nyitott. Jelenleg még nincs bezárt ajtó” – mondta Bottas a Racingnews365-nek.

Hozzátette, hogy arra törekszik, hogy akár marad a Saubernél, akár máshová igazol, arra törekszik, hogy ne csak egy évre szóló szerződést kössön.

„Egy olyan projektre van szükségem, amelynek világos céljai vannak a következő néhány évre. Nem érdekel egy egyéves szerződés, csak azért, hogy a sportban legyek. Valami stabilat akarok, olyan célokkal, amiket közösen tudunk megvalósítani.”

Bottas idén augusztusban lesz 35 éves, de szívesen maradna a Forma-1-ben 40+ évesen is. Nem is lenne kirívó, hiszen honfitársa, Kimi Räikkönen 42 éves koráig versenyzett. Fernando Alonso pedig két hónap múlva 43 lesz, és még további 2 évig biztosan a mezőny tagja lesz.

„A 40 mint szám elég nagy szám” – mondta Bottas.

„Gyorsan elmúlik, szóval sosem lehet tudni. De még biztosan sok évem van hátra. Fernando egy nagyszerű példa, bár lehet, hogy ő egy kiugró eset. Motiváló látni, hogy még mindig milyen jól teljesít.”

„A fizikummal kapcsolatban nem aggódom” – árulta el. „Úgy gondolom, eléggé fitt vagyok ahhoz, hogy (verseny)autót vezessek.”

„Nagy szenvedélyem a kerékpározás, ami szerintem jó. Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is. És ez egy remek lehetőség számomra, hogy elszakadjak a(z autó)sporttól.”

„Azt hiszem, nagyon fenntartható az életem és jó az egyensúly, ahol a szabad hétvégéken ki tudom kapcsolni magam, hogy aztán frissen jöjjek az F1-es hétvégékre. El tudom képzelni, hogy nagyon sokáig folytatom anélkül, hogy lemerülne az akkumulátorom.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner egy bombaüzlet részeként visszatérhet az F1-be egy új pozícióban?

A korábbi Forma-1-es pilóta és Sky Sports riporter, Martin Brundle elárulta, hogy Christian Horner feltehetően…

7 óra ago

Verstappen Senna legendás idézetét használja védekezésként az FIA versenybírói előtt

Max Verstappen nevetve bevallotta, hogy Ayrton Senna ismert szavait használta védekezésként a versenybírók előtt. A…

9 óra ago

Bejelentette a névadó szponzorát 2026-ra az Audi F1, akár a zsebedben is lapulhat!

Az Audi F1 csapata bejelentette együttműködését a Revolut-tal, egy brit székhelyű pénzügyi technológiai vállalattal, amely…

11 óra ago

A HRC felállása módosult a magyarországi hétvége után

A Honda Racing Corporation erős trióval készült az idei Suzuka 8 órás versenyre, ám a…

13 óra ago

Bottas már aláírt 2026-ra, csak a bejelentésre várunk?

Valtteri Bottas lesz az új Cadillac F1 Team első leigazolt versenyzője. Erről a GPblog szerzett…

15 óra ago

Már túl a félmilliárd dolláros bevételen az F1 film

Már egy hónap is eltelt, hogy a mozikban bemutatták a Brad Pitt által fémjelzett F1…

17 óra ago