F1

Úgy tűnik, Sainz hoppon maradt, a Mercedes nem vele képzeli el a jövőt

A Mercedes állítólag közölte Carlos Sainzcal, hogy nem ő lesz Lewis Hamilton utódja.

Lewis Hamilton 2025-ben a Ferrarinál csillogtathatja meg tehetségét, üresen maradó ülésére a Mercedesnél Sainz pedig kézenfekvő opciónak számít.

A Mercedes azonban állítólag két hete Imolában közölte Sainzcal, hogy nem tesznek neki ajánlatot Hamilton pótlására a Gazetta elmondása szerint. Az olasz lap kitart amellett, hogy a Mercedesnek szándékában áll Andrea Kimi Antonellit ültetni az autójába.

A fiatal olasz az elmúlt hetekben kétszer is tesztelte a Mercedes F1-es autóját, ami egyértelmű jele annak, hogy Toto Wolff látni akarta, hogyan boldogul. Az ezeken a tesztnapokon látottakon felbuzdulva Wolff most azt tervezi, hogy a tizenéves Antonelli lesz az új pilótája jövőre, áll a jelentésben. Wolff Monacóban elismerte, hogy bár Sainz egyértelműen elismert jelölt, máshol keresgél.

A Mercedes-főnök utalt arra, hogy hajlandó elveszíteni Sainzot, ha ezzel több időt kap Antonelli kinevelésére. Hamilton maga is Antonelli mögé állt, és azt mondta a Mercedesnek, hogy adják neki az autót.

A merész döntés, hogy a bámulatos tehetségre bízzák magukat, azt jelenti, hogy a tapasztalt és sikeres Sainznak máshol kell keresgélnie.

Vörös Kamilla

Recent Posts

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

16 perc ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

1 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

3 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

5 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

7 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

9 óra ago