Categories: F1

Verstappen barátnője egy Ferrarit, húga pedig harmadik gyermekét mutatta meg

Alapvetően azt gondolhatjuk, hogy Max Verstappennek semmi oka arra, hogy azon gondolkodjon, átigazoljon-e másik csapathoz. Hiszen domináns éveken van túl a Red Bullal és jelenleg is vezeti a pontversenyt. Jelen pillanatban a Red Bullé a legversenyképesebb autó a mezőnyben.

Igen ám, de február óta komoly a belső feszültség a csapatnál, méghozzá a vezető beosztású csapattagok tekintetében. Erről még Max édesapja, Jos Verstappen is többször nyilatkozott. Ezen felül idén más kisebbnek tűnik a Red Bull előnye, mint tavaly volt, ráadásul 2026-ban új technikai szabályok lépnek életbe, és nem tudni, hogy ehhez melyik csapat igazodik majd a legjobban. Mindennek tetejébe az idei szezon végeztével a sztártervező Adrian Newey is távozik a Red Bull kötelékéből.

Bár Max még sosem utalt arra, hogy váltana, környezete viszont igen. Most épp a barátnője, Kelly Piquet posztolt olyat, ami lehet teljesen ártatlan fotó is, de lehet utalás is. A közönség természetesen utóbbira gyanakszik.

A pár kiruccant Franciaországba, ehhez pedig egy Ferrari SF90 Stradale volt a „partnerük”. A 500 000 dolláros Ferrariról Kelly posztolt fotót Instagram sztoriban.

Persze valószínűbb, hogy Kelly csak „cukkolni” akarta a rajongókat, mivel ha Max Verstappen esetleg gondolkodik is a csapatváltáson, a Ferrarinál bizonyosan nincs üres hely.

 

Mindemellett egy családi hírnek is örülhettek Verstappenék. Max 24 éves húga, Victoria életet adott harmadik gyermekének. Két kisfiánal, Lukának és Liónak most kishúga született, aki a Hailey nevet kapta.

„Alig várom, hogy megismerjelek, Hailey” – írta Kelly Victoria posztjához.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

1 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

3 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

5 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

7 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

17 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

18 óra ago