Fotó: Eric Alonso / DPPI / Ferrari
A Ferrari elintézte az év átigazolását és 2025-re leigazolta Charles Leclerc mellé a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont. Erre már februárban fény derült. Ezzel a csapat arra számít, hogy új, sikeresebb korszakot nyithatnak jövőre.
Korábban Leclerc arra pályázott, hogy ő legyen a Ferrari elsőszámú versenyzője, de Hamilton mellett ez aligha lesz így. Maximum egyenlőek lehetnek, de aligha fogják a monacóit Hamilton elé helyezni. Ez azonban komoly rivalizálást okozhat csapaton belül.
Viszont a csapatfőnök Frederic Vasseur úgy gondolja, hogy egy csapat számára előnyökkel jár, ha két erős jellemű versenyzője van, akik egymással is versengenek.
„Nem hiszem, mert szerintem egyfajta kölcsönös előnyökkel jár ez, és valószínűleg több pontot szerzünk két versenyzővel, mint másféllel” – felelte Vasseur arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy a két versenyző akadályozni fogja egymást.
„Ez pozitív lépés a teljesítmény szempontjából, és a mai eredményünk egy része is abból is származik, hogy Carlos [Sainz] és Charles között jó a verseny, egymást hajtják.”
„Amint az egyik egy lépéssel hátrébb van, a másik ott van, hogy eredményeket érjen el, és felébreszti az elsőt. Ez így van, ha megnézzük a tavalyi év elejét.”
„Tényleg meg vagyok győződve arról, hogy jobban, ha két erős (versenyző) van, mint ha nincs.”
„Biztos vagyok benne, hogy két jó versenyzővel sokkal nagyobb a pontszerzési potenciál a csapat számára, mint másféllel. Ez az én véleményem.”
„Azt hiszem, pontosan ugyanolyan gondolkodásmóddal rendelkezik, mint amikor februárban elindítottuk az autót” – mondta Vasseur. „Ismeri a helyzetet, tudja, hogy a szezon végén szétválunk. Ő egy profi.”
„Az első reakciója februárban az volt, hogy ‘oké Fred, ez egy nehéz döntés, de nyomjuk az utolsó kanyarig, a szezon utolsó köréig’.”
„Ő egy megaprofi, teljesen elkötelezett, és nagyszerű munkát végez. Meggyőződésem, hogy ez így is marad 2024 végéig.”
„A hozzáállása nagyon profi, nagyon elhivatott, és nagyon elégedett vagyok Carlosszal.”
Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…
Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…
Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…
Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…
Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…