F1

Kanadában is a víz az úr, de Norrist nem állította meg

Lando Norris volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Carlos Sainz autózta, a harmadik Charles Leclerc lett.

Felhőszakadás várta a mezőnyt Montréalban, így a gyakorlás ugyan elindult a megfelelő időben, ám a boxutca zárva volt. Így a versenyzők hosszú percekig nézhették az esőcseppeket és a pálya takarítását.

Majdnem fél óra elteltével zöldre váltott a lámpa, így elsőként Valtteri Bottas merészkedett ki esőgumikon az aszfaltcsíkra. A finnt egykori csapattársa, Lewis Hamilton követte. A többiek is vérszemet kaptak, miután az eső elállt, és száradni kezdett a pálya.

Ám a gyakorlás nem tarott sokáig, Guanyu Zhou-t ugyanis megtréfálta az egyik tócsa, így falnak csapta autóját és ott is hagyta a bukótér szélénél. A versenyirányítás piros zászlós szakaszt rendelt el, míg a kínai pilóta közölte, nem sérült meg az ütközés során.

A próbálkozások mentén Valtteri Bottas állt az élen mikor már csak 25 perc volt hátra, őt Lewis Hamilton és Max Verstappen követte. Lando Norris, Guanyu Zhou, Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen, Oscar Piastri, Jack Doohan és Logan Sargeant fért be még rajtuk kívül az első 10-be.

Az újraindítás után a McLaren brit versenyzője hajtott ki először a pályára, ám a 24 éves versenyző nem maradt sokáig egyedül. Norris egy kör erejéig megnézte a pályát, majd visszahajtott a boxba. A legtöbben intermediate abroncsokon próbálkoztak, Carlos Sainz rögtön az élre is ugrott a száradó aszfaltcsíkon, ám Lewis Hamilton elvette tőle a pozíciót.

A két Ferrari visszavágott, és könnyedén megszerezték az első két helyet. Charles Leclerc került így az élre, ám a vörösöket Kevin Magnussen választotta el egymástól, miután a második helyre ugrott fel.

A monacói versenyző az utolsó 5 percben lágykeverékre váltott, míg a többiek a boxból figyelték. Kisvártatva Max Verstappen és Lando Norris is követte Leclerc példáját, majd egyre többen nézték meg mit tudnak a slick gumik.

Az utolsó utáni percekben végül Lando Norris keveredett az élre Carlos Sainz és Charles Leclerc előtt. A negyedik helyre Lewis Hamilton ért fel, míg mögötte Max Verstappen, Oscar Piastri, Pierre Gasly, Valtteri Bottas, Sergio Pérez és George Russell akotta az első 10-et.

Csonka Nikolett

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

9 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

10 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

11 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

12 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

13 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

14 óra ago