Fotó: Clive Rose / Getty Images/ Red Bull Content Pool
A napokban hosszabbított két évvel, és marad a Red Bull kötelékében Sergio Pérez. A már 34 éves mexikói a szerződése lejártakor már abba a korba lép, amikor joggal merülhet fel a visszavonulás gondolata.
Erősen kezdte az évet, de az elmúlt futamokon rendre kikapott nem csak Verstappentől, hanem a riválisoktól is, noha ehhez a Red Bull megtorpanása is szerepet játszhatott.
Sokáig kérdéses volt, hogy folytathatja-e, de végül Hornerék mellette tették le a voksukat. Az új szerződéséről beszélt Kanadában, a csütörtöki média napon.
„Boldognak érzem magam, hogy sikerült megegyezni. Ez azt jelenti, hogy mindkét fél elégedett azzal, amerre haladunk, komoly céljaink vannak még. A Red Bull tényleg az a csapat, amely mindent kihoz belőled. Amióta idejöttem azóta minden olyan intenzív, a pályán és azon kívül is. Ez egy olyan kihívás, ami máshol nincs. Ilyennel még nem volt dolgom a pályafutásom során.” – kezdte a vb-ezüstérmes pilóta.
„Készen állok, és hajlandó is vagyok 100%-ot nyújtani. Elég egyszerű tárgyalás volt, jó pár éve vagyok már a csapatnál, így könnyebb dolgom volt.” – tette hozzá, végül a visszavonulásról is ejtett pár szót.
„Itt szeretném befejezni a karrieremet, oly sok mindent adott nekem ez az istálló, nagyon boldog vagyok itt. Az utolsó körömig a legjobbamat akarom nyújtani ezért a gárdáért.” – zárta.
Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…
Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…
Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…
Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…
Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…